46979 x

Idén már tizedik alkalommal szervezték meg az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és Nyári Szabadegyetemet.
A rendezvény mottója a kezdetektől végigkíséri az eseményt: „A régmúlt dicsőségére, őseink tiszteletére”. Ebben a szellemiségben hozta létre az Alsószeli Szabadidő Központ és a Zente törzs a háromnapos programot, a Jurtanapokat, ami minden korosztályt megszólított. A gyerekek péntek délután birtokba vehették a szalmavárat és a gyermekudvart, ahol gyöngyöt fűzhettek, rongybabát és ablakdíszt is készíthettek. Emellett kipróbálhatták a végtelen festővásznat, és különböző játékok, vetélkedők vártak rájuk a hétvégén. A kisállat-kiállítás legnagyobb rajongói is a gyermekek voltak, a kiállításon különböző nyúl-, galamb- és egyéb háziállatfajtákat tekinthettek meg.
A Jurtanapokról természetesen nem hiányozhattak a jurták sem. Bárki betekintést nyerhetett egy-egy ideiglenesen felállított építménybe, és szembesülhetett azzal, miként éltek egykor őseink. A gyógyító jurtában a klasszikus masszázstól kezdve a reikin át az ősi gyógymódokig bármit ki lehetett próbálni.
A kézműves vásár kizárólag kézműves termékeknek adott otthont, erre a szervezők nagyon ügyeltek: bőrdíszműves termékek, gyermek fajátékok, egyedi ékszerek, ásványkövekből készült ékszerek, selyemfestő-portékák, kerámiák voltak kaphatók, de árultak íjakat is. Emellett volt faloda, hörpintő, serelde és borudvar, hogy senki se éhezzen, szomjazzon.
Napközben előadások és bemutatók várták az érdeklődőket. Volt mesedélután Écsi Gyöngyivel, Kovács Zoltán Miért a mezőgazdaság a legnagyobb csapás a Föld élővilágára? címmel a mezőgazdaságról tartott előadást, Ulrich Scheller a Dunát állította a középpontba: Duna a folyó, amely elválaszt és összeköt, Partnerkapcsolatok az EU-ban címmel, Hrbácsek-Noszek Magdaléna Regionális identitásvizsgálatok az iskolában címen az oktatásról tartott előadást.
A komoly témák mellett jutott hely a könnyedebb előadásoknak is: Laár András sajátos humorú műsora inkább a felnőtteknek, míg a Hórihorgas Hujákolók a gyerekeknek szólt.
Szombaton és vasárnap lovagi tornák színesítették a délutánt. Megmutatták ügyességüket és rátermettségüket a Zele Baranta csapat tagjai, valamint a Wojciech Tomasz Osiecky lengyel lovasíjászok is. A Vermes törzs új bemutatóval kedveskedett az összesereglett publikumnak. A zenei aláfestést a Ghymes Boszija adta, ami egyben misztikus és pajzán, de a bemutató így volt tökéletes.
A visegrádi Szent György Lovagrend kétszer is fellépett szombaton. Az egyéni ügyességet kívánó lándzsadobálás és íjászat mellett párviadalokat is bemutattak, ahol nem kímélték egymást, de azért mindenki túlélte a bemutatót.
A szombati nap felvonulással kezdődött. Idén több mint 250 személy vonult lovakkal, lovagkori öltözékben a Millenniumi emlékműhöz, ahol kétévente avattak egy kopjafát. Az idei jubileumra egy életfát emeltek és koszorúztak meg, ezt Vermes István fafaragó és lovasíjász készített.
„Úgy látjuk, hogy a tíz év alatt kiépítettünk egy bizonyos színvonalat, ami a programokat és a helyszínválasztást illeti. Ezzel tudunk minél több embert idecsalogatni, és szájról szájra terjed a hír” – válaszolt Francisti László szervező arra kérdésre, hogy mi a Jurtanapok sikerének a titka. Aztán hozzátette: „Pénteken többen voltak, mint az előző években. Az előző években a hétvégi programokra 6-8 ezer ember látogatott el Alsószelibe.” Az idei látogatottság felülmúlta a korábbi éveket. Pontos számokat azért nem tudtak mondani a szervezők, mert a rendezvény teljes egészében ingyenes volt.
„Nem olyan könnyű támogatást szerezni. Próbálunk minden fórumon pályázni és pályázati pénzből is hozzátenni a kiadások fedezéséhez. A helyi és a távolabbi támogatókat is megszólítjuk minden évben. Aki sajátjának érzi a Jurtanapok szellemiségét, annak szívesen vesszük a támogatását. A bevételeket is arra a fordítjuk, hogy a rendezvény költségeit fedezni tudjuk” – mondta a szervező, aki egyben a Zele törzs vezetője. Bízik abban, hogy jövőre is meg tudják szervezni a Jurtanapokat, mert úgy látja, hogy évről évre nagyobb az igény a rendezvényre.
A rendezvényről a koncertek sem maradhattak el. Pénteken a népzene és a néptánc kapott főszerepet: délután fellépett a körmendi Bári Balogh Ádám Táncegyüttese, a királyrévi Rév citerazenekar, a helyi Apróvarsás néptáncegyüttes, az Alsószeli Magyar Dalkör, a talpalávalót a Bendő zenekar húzta. Este a Szalonna és a Bandája zenekar gondoskodott a jókedvről majd tűzugrás is volt, végül a Pál Utcai Fiúk zárták a napot.
A szombat estét a Kor-Zár együttes nyitotta meg, akik többek között elhozták József Attila Radnóti Miklós megzenésített verseit. Az esti koncert előtt Berényi József, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a közönséget. Beszédében megköszönte a szervezőknek és minden egyes önkéntesnek a kitartó és fáradhatatlan munkát. Örömmel közölte, hogy az elmúlt tíz év alatt a Jurtanapok országos szintű ismertségre tett szert. Őt követően a főszervezőt, Francisti Lászlót kérték a színpadra, akinek a jubileum alkalmával megköszönték a szervezést.
Az eredeti programban a Karthago együttes koncertje szerepelt, de az énekeset, Takács Tamást a múlt héten vasárnap váratlanul meg kellett műteni. A beavatkozás jól sikerült, de az orvos tanácsára még nem állhatott színpadra. A szervezők minden követ megmozgattak, hogy egy másik zenekart köszöntsenek Alsószelin. A Lord zenekar örömmel vette a felkérést, és fergeteges hangulatot varázsolt a Laposra. A negyvenéves zenekar ritkán szerepel Felvidéken, ezért még nagyobb lelkesedéssel zenéltek Mátyusföldön. (A zenekar billentyűse, Gidófalvi Attila ígyis-úgyis jött volna, neki két szíve van: az egyik a Karthagóért, a másik a Lordért dobog.)
A koncert után a hangulat semmiképp sem hagyott alább, hiszen a ZSEB együttes muzsikált örökzöld dalokat egészen hajnalig.
Vasárnap már hagyománynak számít az ökumenikus istentisztelet és a gyerekek számára a Hétpróba ügyességi vetélkedő. Az estét a Cimbaliband zenekar kezdte, majd Ladánybene 27 méltón zárta a rendezvényt.
A színvonalas rendezvényt, amelynek a hagyományőrzés áll a központjában, remélhetőleg a jövőben is megszervezik.

A képgalériánkat ITT tekinhetik meg >>>

46979a46979a46979a46979a46979a46979a

AK, Felvidék.ma
Fotók: ON, AK