46502

Szlovákia új köztársasági elnökét, Andrej Kiskát ábrázoló bélyegeket június 16-tól árusítják a postákon. Már több mint nyolcszázezer ilyen bélyeg van forgalomban.

A Szlovák Posta Andrej Kiska június 15-i beiktatása után pár órával már forgalomba hozta azokat a bélyegeket, melyeken az új köztársasági elnök arcképe látható. A bélyegből eddig 845.350 darab került forgalomba, és a hét végéig az ország több mint 1500 postáján lesz kapható. „Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azt feltételezzük, hogy a szélesebb nyilvánosság és a gyűjtők számára is népszerűek lesznek a most kibocsájtott elnöki bélyegek” – fogalmazott a tasr hírügynökségnek a Szlovák Posta szóvivője. Stanislava Pondelová elmondta azt is, az új elnöki bélyeg iránt már az első napokban éppen Andrej Kiska szülőhelyén, Poprádon volt a legnagyobb érdeklődés.
A postai alkalmazottak egyébként munkájuk során bármilyen bélyeget árusíthatnak, azaz nem kötelesek automatikusan az elnöki bélyegeket felhasználni, csupán abban az esetben, ha kliense erre külön megkéri.
Kiska arcképével ellátott bélyegeket május végén Prágában nyomtatták, egyelőre nyolcmillió van belőlük, amely pár hónapra elegendő. A bélyegen szereplő metszet Martin Činovský festőművész alkotása. Szlovákiában egy év alatt átlagosan 20 millió bélyeg fogy el.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46470,46425,46408,46068″}