46216

Ismeretlen tettesek megrongálták a magyar helységnévtáblákat június 5-e virradóra Érsekújvárott. A táblákon a kék hátérrel azonos színű festékkel fújták le a magyar feliratokat, így azok olvashatatlanná váltak. (Frissítve)

„Tegnap este még nem észleltem semmilyen változást, de ma reggelre szinte az összes táblát lefújták kék festékszóróval” – nyilatkozta hírportálunknak Nagy Dávid az Érsekújvári Magyarok csoport tagja, aki elsőként közölte a jelenséget az egyik közösségi portálon.
„A rongálás célirányosnak tűnik, mert ugyanolyan színű, mint a háttér. A városban utcatáblákat nem vettem észre, hogy megrongálták. Kik lehetnek, azt nem tudni, tudtommal ilyen szélsőséges csoport nem létezik. Mindez összeköthető a tegnapi dátummal.
A városi önkormányzat felé jeleztük mindezt és kértük, tegyék meg a szükséges lépéseket” – magyarázta Nagy Dávid, aki hozzátette – „Az Érsekújvári Magyarok csoport és lakossága nevében elítéljük ezt a fajta megnyilvánulást”.
A városi önkormányzatnak semmilyen hatásköre nincs a táblák rendezésében, a Szlovák Közúti Igazgatóság dolga mindez. „Megkérjük az illetékes szervet, hogy a táblákat tisztítsák meg, illetve pótolják. Ha nem történik semmi, akkor csak újabb felszólításokat tudunk küldeni. Milyen időn belül történik ezek rendezése, nem tudni. A helységnévtáblák az ő tulajdonunk, ezért az állami szervnek kell intézkedni – közölte Sóky Lívia a városi önkormányzat ügyvédje.

AK, Felvidék.ma
Fotó: Nagy Dávid