46509

A páciensek védelme terén továbbra is csak fél úton járunk, állítja az Európai Bizottság (EB), ezért arra szólította fel a tagállamokat, hogy tegyék biztonságosabbá az egészségügyi intézményeket. A szlovákiai páciensek közel harmadának volt már negatív kórházi tapasztalata.
A számok riasztóak. Évente 37 ezer ember veszti életét különféle kórházi fertőzések, szövődmények következtében. Az EB ezért elvárja a tagországoktól, hogy fokozzák a páciensek védelmét. Andrej Králik, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének munkatársa tájékoztatása szerint, bár az uniós tagállamok nagy része már elindította a betegvédelmi, nagyobb biztonságára irányuló programjait, még mindig van mit javítani. Az EB becslése szerint a kórházakban kezelt páciensek 8-12 százaléka már találkozott valamilyen nem kívánt eseménnyel, amely tovább bonyolította egészségi állapotát. Az esetek negyedében kórházi fertőzésről van szó. Évente négy millió kezelt fertőződik meg a kórházban, több ezren bele is halnak. Az Európai Bizottság ajánlásában az áll, hogy a kórházakban növelni kell a fertőző betegeknek szánt elkülönítő kapacitásait. Gyakorta fordul elő az is, hogy felcserélik a pácienseknek szánt gyógyszereket, hibáznak a sebészeti beavatkozások alatt, rossz diagnózis állítanak fel vagy az egészségügyi segédeszközök mondanak csődöt. A Felvidék.ma-nak az egyik magát meg nevezni nem akaró férfi arról számolt be, hogy a kassai klinikán vállműtétje során hepatitisz B-vel fertőzték meg, amely a sárgaság súlyosabb fajtája, gyakran májzsugorhoz vezet. A kórházat azonban nem perelte be, ismerősei lebeszélték róla, mondván, nagy eséllyel elveszti a pert.
Az Eb felmérésekre támaszkodva állítja, a polgárok is úgy érzik, van mit javítani a betegvédelem terén. Az Eurobarometer múlt évi felméréséből például kiderült, hogy az uniós polgárok több mint fele gondolja, a betegségén túl egyéb „baleset” (fertőzés, félrekezelés, orvosi műhiba) is érheti őket, ha kórházba kerülnek a régiójukban. A megkérdezettek egy negyedének pedig már volt is ilyen jellegű személyes tapasztalata. A szlovákiai polgárok közel 30 százaléka tudott negatív esetekről beszámolni. A megkérdezettek többsége azonban jónak értékelte a kórházi ellátást.

BA, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40647,43507,41550,40774″}