46547

A Csemadok Bátkai Alapszervezete Pósa Lajos halálának 100. évfordulója tiszteletére „Pósa Lajos-100″ címmel hirdett pályázatot. Az ünnepélyes díjkiosztáson több mint negyven könyvjutalom talált gazdára.

A pályázat célja az volt, hogy a pályázók az emlékév folyamán megismerjék a Nemesradnóton született Pósa Lajos életét és munkásságát, valamint észrevegyék a környezetükben rejlő, a költő lelkére is mélyen ható szépséget. A pályázók irodalmi vagy képzőművészeti alkotással pályázhattak – mondta Gyurán Ágnes, a Csemadok Bátkai Alapszervezetének az elnöke. Az elbírálást két öttagú zsűri végezte.
A képzőművészeti kategória zsűri elnöke Nagyferenc Katalin, képzőművész, a Tompa Mihály Alapiskola rajztanára volt; a tagjai: Zsélyi Katalin, tanár, a Városi Művelődési Központ munkatársa, Boros István, bátkai református lelkész, Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke, Vaskői Károly nyugalmazott pedagógus, költő-festő voltak.

A Legfiatalabb alkotó díját Hencz Anna Fruzsina kapta. Munkája édesanyja technikai segítségével – 3,5 éves – Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni – Bátka
Felnőtt festők: 1. Foglár Gábor (Gömöralmágy) és Herényi Máté Tímea (Rimaszombat)
Térbeli alkotások: Fakanálbábok a Három szép pillangóhoz – Nagy Viktória és Valentina, Bátka.
Film: Rencsok Mária – Paraszt udvar – Rakottyás
46547 5Csoportmunka:
1. Oláh Olivér, Botos László, Berky Tamás (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
2. Cakói Alapiskola tanulói
3. Botos József, Berky Lóránt, Botos Kevin (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
3. Ďurán Tímea, Ďurán Mónika (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria

Grafika – alsó tagozatosok – 10 éves korig
1. Bari Szabolcs – 4. évf. (Cakói Alapiskola), felkészítő: Szabó Éva
1. Tóth Adrienn -10 éves (Nagybalogi Alapiskola)
Illusztrációk – alsó tagozatosok – 10 éves korig
1. Bari Dávid – 4.B (Rimaszécsi Alapiskola), felkészítő: Együd Katalin
2. Rencsok Nikolett – 3.B (Bátkai Alapiskola), felkészítő: Csízi Margit
46547 63. Házik Tímea – 4.A, (Rimaszombati Alapiskola), felkészítő: Nagyferencz Katalin
3. Bodor Karolina – 4.A, (Rimaszombati Alapiskola), felkészítő: Nagyferencz Katalin
Nagyon tetszett – alsó tagozatosok – 10 éves korig
1. Botos Erika – 9 éves (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
2. Tököly Otakar – 8 éves (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
3. Dlhopolcová Irénke (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
3. Botos Elemér – 9 éves (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
Különdíj: Botos Roland – 10 éves (Gömörsídi Alapiskola), felkészítő: Bene Valéria
Grafika – felső tagozat – 11 éves kortól
1. Bary Roman – 15 éves (Rimaszécsi Speciális Alapiskola)
2. Horváth Flórenc – 13 éves (Rimaszécsi Speciális Alapiskola)
46547 83. Vincze Viktória – 8.A (Tompa Mihály Alapiskola), felkészítő: Nagyferencz Katalin
3. Ruszó Marek – 9.A (Rimaszécsi Alapiskola), felkészítő: Ligárt Erzsébet
Illusztrációk – felső tagozat – 11 éves kortól
1. Antal Máté – 5.C (Tompa Mihály Alapiskola), felkészítő: Nagyferencz Katalin
2. Busa Tibor – 9.B (Rimaszécsi Alapiskola), felkészítő: Ligárt Erzsébet
3. Csank Mátyás – 5.B (Tompa Mihály Alapiskola), felkészítő: Nagyferencz Katalin
4. Simon Nikoletta – 5.C (Tompa Mihály Alapiskola), felkészítő: Nagyferencz Katalin
Az irodalmi pályázatokat a Sebők Valéria, a Pósa Lajos Emlékbizottság tagja, a Feledi Tanügyi Hivatal vezetője – zsűri elnök, Kovács Katalin a Rimaszécsi Alapiskola magyar szakos tanára, Streižovsky Anna a Bátkai Alapiskola magyar szakos tanár, Tóth Elemér, Nemesradnót polgármestere, Homoly Erzsébet a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének elnöke értékelte.
46547 7A vers kategóriában:
Kiemelt első díj: Vaskő Károly, Rimaszombat
1. Foglár Gábor, Gömöralmágy
2. Zeithaml Erzsébet, Bátka
Esszé kategóriában:
1. Győry Magdolna, Rimaszécs
2. Danyi Márta, Rimaszombat
3. Balázs Éva, Balogtamási

Az ünnepélyes díjátadáson közreműködött a Százszorszép énekkör (tagjai a Bátkai Alapiskola tanárai) Dankó-Pósa nótákkal, Pósa Lajos: A kivándorlókhoz című versével Valacsay Levente, a Bátkai Alapiskola diákja. A megjelenteket Sebők Csilla, a Bátkai Alapiskola igazgatója köszöntötte.
Pósa Judit, a Pósa Lajos Emlékbizottság vezetője és Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke bemutatták a Pósa Lajos emlék-fotókiállítást, mely Rimaszombat után június 23-án Hódmezővásárhelyen nyílik meg.
Foglár Gábor költő, tanár, verséneklő előadta saját megzenésítésében Pósa Lajos: Önéletrajz című versét, Csipka Rozália, a Siker Kiadó vezetője, a Pósa Lajos Emlékbizottság tagja a saját kiadványairól beszélt, Tallián Mariann és Lázár Balázs budapesti színművészek Pósa Lajos Bartók Béla által megzenésített versét, s az Apró történetek című könyvből a Buzogány Sebestyén című verset adták elő.
Páko Mária rimaszombati előadóművész, verséneklő saját megzenésítésében Pósa Lajos Dal a dalról, a Magyar nyelv, Áld meg Isten szép hazánkat című versét énekelte el. Felléptek a bátkai alapiskola tanulói mese-dramatizálással, Pósa Lajos A kiskanász versét játszották el, illetve bónuszként bemutatták a Disznótoros pedagógiai projektet.
A Pósa nap élményeit, a díjakat a gömörsídi Botos Kevin A feledékeny fiú című népmesével köszönte meg.
A rendezvényt Bátka és Nemesradnót községek önkormányzatai, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete, a Siker Kiadó Csipka Rozália képviseletében, Gál Tamás (Gálgrafik), Hencz Péter (NeoColor), a Szabó Pékség és Zsíros Jolán támogatta.
A bátkai Pósa Lajos napot, mely június 21-én délelőtt Pósa Lajos meséinek bemutatásával vette kezdetét az alapiskola és a helyi Csemadok mellett a Közösen Bátkáért Baráti Társaság szervezte.

he, Felvidék.ma
Fotó: Bene Veronika és a szerző  {iarelatednews articleid=”46503,45086,44145″}
46547 146547 246547 346547 4