46159

Nem tudunk róla, hogy Magyarországon – különösen az első világháborúval összefüggésben – klipvetélkedővel próbálkozott volna bárki is, így ezt az egyedülálló kezdeményezést a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület szívesen vállalta, hangsúlyozta Dombóvári Gábor, a szervezet Nyíregyházáról érkezett vezetője a budapesti Loyola Caféban tartott nyitórendezvényen.
Gecse Géza, az Aspektus témafelelőse elmondta: a Kossuth rádió Határok nélkül szerkesztőségében kollégáival tanúi voltak annak, hogy (az Apáczai Közalapítvány néhány éve elindított Határtalanul elnevezésű programja során) a szomszédos országok területéről kirándulásukról hazaérkező középiskolások a közalapítvány honlapjára összefoglaló útibeszámoló-klipeket töltöttek fel. Ezek többsége viszont legfeljebb mozgó fénykép volt, általában némi kísérő zenével. E klipek döntő többségének sajátossága, hogy – a családi fényképekhez hasonlóan – azokat érdeklik igazán, akik szerepelnek a képeken, viszont az idegenek számára érdektelenek.
A Kulturális Életért Közhasznú Egyesület, a Rákóczi Szövetség és az Aspektus 2014. május 28-i találkozóján Gecse Géza elmondta: a nálunk gyakran lenézett amerikaiaknál felfedezett egy az Osztrák-Magyar Monarchiáról készített rövid, ugyanakkor rendkívül színvonalas ismeretterjesztő klipet. A történelemoktatás nívójának emelése érdekében – különösen azóta, hogy a hazai középiskolások külhoni útjait immár nemcsak a Rákóczi Szövetség, hanem az állam is jelentős mértékben támogatja anyagilag – kézenfekvőnek tűnt egy ismeretterjesztő klip-verseny meghirdetése. Az Aspektus témafelelőse elmondta, hogy remélik: kezdeményezésük nyomán a világtörténelem első totális háborújának századik évfordulója alkalmából nemcsak az egyetemisták és a középiskolások gondolkoznak el az erőszak szerepén (amely azért jelentős mértékben visszaszorult a huszadik század második felében). A vetélkedőt mégis egyetemistáknak és középiskolásoknak, a 13–26 év közötti korosztálynak hirdetik meg, és ehhez a szervezők az elkövetkező hetekben – különböző módon – segítséget is nyújtanak. Június 4-étől három alkalommal klip- és filmkészítéssel kapcsolatos kiscsoportos foglalkozásokat tartanak a Loyola kávézóban, alkalmanként két előadóval és másfél óránál nem hosszabb időtartamban, majd ezt klipben, fényképekkel szövegben összefoglalják, hogy azoknak is segítsenek, akik nem tudnak részt venni a június 4-i, 11-i és 18-i találkozókon. Itt főként a nem budapestiekre és a külhoniakra gondolt Gecse Géza, aki azt is elmondta: a szarajevói merénylet századik évfordulóján nemzetközi történészkonferenciát tartanak a szomszédos és a balti országok kutatóinak bevonásával Budapesten. Mindenkit várnak az ELTE dékáni tanácstermébe a június 28-án a délután 4-kor kezdődő vitaestre, amelynek az is célja, hogy a klip-vetélkedőhöz új szempontokat, szellemi támogatást adjon. A vetélkedőt mai terveik szerint szeptember 20-án szeretnék lezárni – mondta, majd kijelentette, hogy a tanárok és a szervezők a www.aspektus.eu oldalon megadott módon elérhetők lesznek. További ötleteket várnak egyébként az oldal hatékonyságának a növelésére, amelyet néhány napon belül átalakítanak – fordult a közönséghez az Aspektus témafelelőse, aki ezután arra kérte Majoros Istvánt, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát, hogy ismertesse az ELTE-n május 8-án és 9-én lezajlott konferencia középiskolások számára is hasznosítható tanulságait.
Majoros István elmondta, hogy a (valójában másfél napos) konferencia címe paradox, hiszen – ma már tudjuk – saját magát mintegy „meghazudtolta”: „A háború, amely megszüntet minden háborút”. Ennek pont az ellenkezője következett be, hisz az elsőt a második világháború követte, amely még az elsőnél is pusztítóbb lett. A konferencián minden kutatói generáció (doktoranduszok és akadémikusok is) képviseltette magát húszperces (ppt-vel, olykor más eszközzel alátámasztott) előadással. A hetvenhárom előadót felvonultató rendezvényen török, cseh, francia és orosz kutatók szerepeltek.
Dombóvári Gábor szerint a ma kezdődő eseménysor csúcsa a nemzetközi történészeket is felvonultató kerekasztal-beszélgetés. Mindezt a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület (röviden KÉK Egyesület) az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságnál elnyert támogatása tette lehetővé. A kezdeményezés azért is rendkívül fontos, mert a videó-klipkészítéshez nincs szükség komoly technikai háttérre, igencsak terjed, divatnak számít, s így képes megmozgatni a középiskolásokat is, ami nem könnyű feladat. Talán van még lehetőség arra, hogy olyan személyeket is megszólaltassanak a fiatalok, akiknek közük volt a „nagy” háborúkhoz.
Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának vezető történelemtanára elmondta: abban állapodtak meg a klip-vetélkedő tartalmi részét illetően, hogy a jelentkezőknek mindenképpen legyenek személyes kapcsolódási pontjaik az első világháborúhoz. Azt szeretnék, ha a pályázók személyes (például családi) kötődésen keresztül mutatnák be a nagy háborút. Példaként utalt arra, hogy a modern történetírói módszerek közül az oral history rejt óriási lehetőségeket. Hangsúlyozta, jó lenne, ha a videó-klipekben olyan személyeket szólaltatnának meg, akik maguk is részesei voltak annak a példátlan erőszakhullámnak, amelyre a következő négy esztendőben emlékezünk. Természetesen – tudva, hogy egyre kevesebb a túlélő közöttünk – Száray Miklós jelezte: az is egy jó lehetőség, ha a családokból olyanokat szólítanak meg, akik szüleiktől még hallottak történeteket, és ezt képekkel, képeslapokkal, esetleg levelekkel illusztrálva formálják klippé.
Hutvágerné Róth Éva, aki Dunaújvárosból, a Széchenyi István Gimnáziumból érkezett, elsősorban a vizuális emlékek felhasználását nevezte jó módszernek a bírálati szempontok közül. Utalt a rengeteg fennmaradt fényképre és rejtett családi emlékre, valamint a képeslapok mellett az esetlegesen fellehető levelekre. Kiemelte még, hogy számos családnál előfordulhatnak egyéb tárgyi emlékek is, melyek ebből az időszakból valók, s remekül felhasználhatók egy-egy klip során. Jelezte: egy-egy múzeum korszakhoz kötődő anyagát is bátran bemutathatják, de ismertethetnek haditechnikai eszközöket ugyancsak, amelyek hozzáférhetőek.
A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban tanító Bukodi István a formai követelményre koncentrált. Elvárásuk alapján olyan négy, legfeljebb öt perces videoklipekre számítanak, amelynek hangsúlyos témája az első világháború, illetve az államok közötti erőszak megjelenése mellett összpontosíthat az egyéni erőszakra is, mely szintén velejárója volt a háborúnak. Kiemelte, hogy a kollégákkal megállapodtak abban, a hangsúlyos témakör az első világháború és közvetlen következményei, vagyis az 1914-től az 1920-as évekig terjedő időszak. Fel lehet vázolni azonban természetesen olyan íveket is melyek máig hatnak. Lát lehetőséget akár az erőszak mint vezérfonal, akár a politikai, gazdasági vagy hadtörténeti szálak bemutatásában is. Kifejezetten érdekes lenne szerinte egy finn, észt, lengyel, cseh, szlovák vagy éppen román nemzetiségű diák szemszögéből készített klip az eltérő nézőpont miatt.
Lados Balázs, aki a fővárosi Szent Margit Gimnázium tanára, két szempontot hangsúlyozott. Történelem-földrajz szakos tanárként kiemelten fontosnak érzi a térképek használatát. Azokat meg lehet mozgatni, s kitűnően használhatóak a politikai és nemzetiségi változások ábrázolására. Másrészt ajánlja: a pályázók keressék fel az eredeti helyszíneket, s ha ott felvételeket készítenek, kiindulhatnak a látottakból. Próbálják meg összevágni ezeket korabeli helyszíni fényképekkel, esetleg filmfelvételekkel. Kiemelte továbbá, hogy lehetőséget lát a Hadtörténeti Intézet bevonására, a levéltárak anyagainak beépítésére is.
Lados Balázs ismertette a Kárpát-Európa Utazási Irodának a Hadtörténeti Intézettel közösen szervezett, az idei százéves évfordulóhoz kapcsolódó szarajevói kirándulását, amelyet ő vezet. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Ukrajnát is érintő Szurmay-túrára – a krími és kelet-ukrajnai incidensek miatt – nem érkezett elég jelentkező. Reméli, hogy jövőre, a helyzet normalizálódása után ezt az útvonalat is bejárják. Minden alkalommal törekednek arra, hogy jeles dátumokhoz kötődjenek az utazások, így a boszniai indulás időpontja az idén egybeesik az Osztrák-Magyar Monarchia csapatainak augusztus 12-i megindításával.
Gecse Géza utalt a Rákóczi Szövetség július 21–26-a közötti történelemtanár-táborára, ahová a pedagógusok ingyen jelentkezhetnek június 20-ig. Sőt hozott magával jelentkezési lapot is, de – mint mondta – az letölthető a Rákóczi Szövetség honlapjáról is. Lados Balázs felhívta a figyelmet a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborára, amelyen a diákok a pedagógusokkal közösen vehetnek részt az idén is. Gecse Géza megjegyezte: terveik szerint a klip-vetélkedő első három helyezettjével felhasználási szerződést kötnek és használják produkciójukat a szeptemberben elkészítendő közel félórás összefoglalóban, (amennyiben ezt a szerzői jogi szabályok lehetővé teszik). A szervezőknek eszükbe jutott az is, hogy a szarajevói kiránduláson való részvétel ugyancsak lehet jutalom. Ha július végéig elegendő pályamunka áll rendelkezésre, elgondoznak ezen a lehetőségen.
Gecse kijelentette, a pályázat nemzetközi, így nemcsak magyarországi és határon túli magyar diákok számára nyitott a lehetőség, hanem lengyel, szlovák, cseh, észt és finn klipek mellett például román vagy szerb iskolák diákjainak munkáira is számítanak. Csatlakozásukat elősegítendő néhány alapdokumentumot angolra is lefordítanak.
A jelenlévők részéről is szóba kerültek kliptémák. Hozzászólóként Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Alapítvány elnöke kiemelte azokat a hatalmas nehézségeket, amelyekkel a délvidéki magyarok kálváriájának a feldolgozása során találkoztak a középiskolásoknál.
Javaslatként hangzott el, hogy a klip-témák közt nagy hangsúlyt kaphatna és igen népszerű lehetne a korszakhoz köthető dalok és nóták felhasználása. Ehhez kapcsolódva Gecse Géza felhívta a figyelmet arra, hogy – bár az ötletet jónak tartja – a készítőknek figyelniük kell a szerzői jogokra. A szervező elmondta továbbá, hogy a hasonló problémákra gondolva három részből álló kiscsoportos foglalkozásuk első része június 4-én épp erről fog szólni. A mai szabályozásban ugyanis a zene felhasználása okozza a legtöbb szerzői jogi problémát, amit ő is főként csak hallomásból ismer.
Wolczyk László marketinges szempontból azokat a webes hirdetési és megjelenési lehetőségeket említette, amelyek az Aspektus www.facebook.com/Aspektus címen elérhető oldalának népszerűsítéséhez szerinte elengedhetetlenek. Az online aktivitásba, mondta, minél több fiatalt és újabb résztvevőt kell bevonni, akik kedvelik a XX. századi magyar történelmet. A Facebook-oldalon létrehozott ún. egyedi tartalmakat ugyanis az online térben tágabb körben is meg kell jeleníteni, főként a 13–28 évesek között, ugyanis az egyszerű tartalommegosztással ma már kevés potenciális résztvevőhöz lehet eljutni.
A második kiscsoportos találkozón a klip- és filmkészítéssel kapcsolatos aktuális trendeket és irányzatokat, valamint az első világháborús téma sajátosságait ismertetjük. A június 18-i, utolsó alkalom során pedig a rendezés problémáin kívül a televíziós szakemberek a mozgóképek ritmusának jelentőségéről fognak beszélni.
A célunk az – mondta Gecse Géza –, hogy megadjuk az esélyt minden érdeklődőnek arra: minél izgalmasabb, profibb klipet vagy filmet csináljon. Gecse arra is rámutatott, hogy a világ többi részén, így például az Egyesült Államokban óriási a klip-készítés divatja. A trianoni békediktátum aláírásának 94.évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján, 2014. június 4-én este 6 órától Dr. Szivi Gabriella, az MTVA jogtanácsosa és Csástyu Csilla, a Mustárház Civil Ifjúsági Egyesület elnöke adnak elő ugyanitt, a Loyola Caféban. A többi kiscsoportos foglalkozás vendégei is szerepelnek a plakáton, amit ő körbe is adott az egybegyűlteknek.
Terveik szerint 2014. június 27-ig bemutatják a Trianon és az első világháború kapcsolatát felvillantó, kétszer 13 perces filmet – egyben, remélve, hogy addig elkészül. Ezzel kívánják felhívni a figyelmet a szarajevói merénylet századik évfordulóján arra a cseh, észt, orosz, román és magyar történészek részvételével megtartandó kerekasztal-beszélgetésre, amelyet három kamerával fognak rögzíteni. „Most koncentráljunk azonban még a június 4-ével induló három kiscsoportos foglalkozásból álló találkozóra!” – zárta a megbeszélést Gecse Géza.
További képek a nyitórendezványről a Képegalériában ITT>>>

Zila Gábor
Fotók: Balázsy Károly

{iarelatednews articleid=”45821,42076″}