Szikora György: „Mint már említettem, apám szabómester volt, órákon át görnyedt a varrógép fölé. Ifjan ő is futballozott – ő ballábas volt. Anyám cselédlányként dolgozott Budapesten, később felszolgáló lett a tardoskeddi korcsmában.
Ketten vagyunk testvérek, az öcsém, Ferkó is jól játszott, de ő korán abbahagyta…Egyenletesen nőtt a testmagasságom, s ahogy cseperedtem, hol az iskolaudvaron, hol a templomkertben rúgtam a labdát a tardoskeddi gyerekekkel. Jártam ministrálni, de alighogy befejeződött templomi szolgálatom, már másztunk is át a kerítésen és fociztunk.
Szerencsére az iskolában nem volt baj az előmenetelemmel, jól tanultam, a bizonyítványom tele volt egyesekkel, csak rajzból kaptam kettest. Idejében rájöttem, hogy ha az órán odafigyelek, már ott megtanulhatom az anyagot és több időm marad a focira. Télen hokiztunk. Volt a falunak egy tava, kóróból csináltuk a hokibotot. Olykor egyedül is kijártam korongozni, máskor meg pingpongoztam a tornateremben. Tardoskedden is nagyon népszerű sport volt a foci, hol a Felsőfalu játszott az Alsófalu ellen, hol – mondjuk – a Barackos mérte össze tudását a Péróval.
Első „profi” szereplésemre a Barackos utca csapatában került sor, mert ott játszott két unokatestvérem és ők meghívtak maguk közé. A meccsek egy nagy téren voltak. Később aztán kijártunk a pályára, szedtük a nagyoknak a labdát. A kapu mögött állva alig vártuk, hogy hozzánk repüljön a bőr, s mi visszarúghassuk. Mi, labdaszedők,mindig a kapufát célozgattuk, versenyeztünk egymással, ki találja el többször.
A díj egy tábla krumplicukor volt. A nagyok gyakran megszidtak bennünket, mert sűrűn eltalálgattuk a kapufákat, s akkor hozzánk pattant vissza a labda. Ünnepszámba ment, ha olykor az igazi pályán rugdalhattunk – kb. tíz éves voltam akkoriban. Aztán egy-két év múlva már beállítottak az ifibe, mert jól ment a játék. Tizenkét évesen némely meccsen hétszer is betaláltam az ellenfél kapujába.
Remek csapatunk volt akkoriban: Móder Lacival és Jóskával alkottuk a csatársort! Móder Laci később a Slovan Bratislavával megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, Móder Jóska pedig Európa-bajnok lett a csehszlovák válogatottal. Játszott velünk Borbély meg Pósa is, ők is országosan ismert játékosok lettek. Falunknak akkor jó volt a felnőtt csapata – Pőstyénnel szerepeltek egy csoportban -, mégis kijártak a szurkolók a mi találkozóinkra is, mert szép volt a játékunk és sok gól esett.
Hiába nyertünk azonban bajnokságot, nem juthattunk feljebb, ugyanis nem volt pénz autóbuszra. A meccseinkre biciklin jártunk, vagy nagyritkán traktor vontatta pótkocsin, ha sikerült megállapodni a szövetkezettel. Még csak tizenöt esztendős voltam, amikor először állítottak be a felnőttek közé, a nagycsapatba.
Jól emlékszem az esetre: én már lejátszottam a meccsemet az ifivel, amikor felszólítottak, hogy öltözzek be, mert eggyel kevesebb játékos jött össze a Hlohovec (Galgóc) ellen. Góllal mutatkoztam be a nagyok között, méghozzá bombagóllal: a második félidőben vagy húsz méterről rászúrtam a labdát, s az beakadt a felső sarokba. Apám nagyon boldog volt, összecsókolgatott, mert ballal lőttem a gólt. Később, amikor már egy használt bőrlabdám volt, egyedül is lövöldöztem kapura, vagy hármasban gyakoroltunk Móderékkel.”
(Folytatjuk.)
Batta György, Felvidék.ma
Fotók: Szikora György archívuma és M.Nagy László felvételei
{iarelatednews articleid=”45924″}
