46200

Önálló államalakulatként csupán egyszer szerepelt a világ legrangosabb sporteseményén, ennek ellenére ott van az élmezőnyben. Szlovákia a labdarúgó-világbajnokságok történetének egyik „legpiszkosabb” együttese – derül ki egy sporttörténeti kimutatásból.

Az angol nyelvű Quartz portál összeállítást közölt arról, hogy a labdarúgó-világbajnokságok történetében (a statisztika 1970-es VB-vel veszi kezdetét), mely csapatok gyűjtötték be a legtöbb piros, illetve sárga lapot, azaz, a világ nemzetei közül, kik azok, akik nem szeretik cifrázni, s ha kell, keményen odalépnek. Az összeállítás annyiban meglepetést tartalmaz, hogy ebben a nem éppen hízelgő összevetésben ott található az élmezőnyben a dél-afrikai világbajnokságon szereplő Szlovákia együttese – mindez annak ellenére, hogy önálló országként, Vittekék 201-ben először jutottak ki a világ legrangosabb sporteseményére. A Weiss-csapatot a játékvezetők a 2010-es VB-n meccsenként 2,75 lappal figyelmeztették, ezek mindegyike sárga lap volt. A szlovákok „legpiszkosabban” a csoport utolsó mérkőzésén, a továbbjutásról döntő, olaszok elleni összecsapáson játszottak, amikor az angol Webb négy sárga lapot is kiosztott a szlovák válogatottnak.
A meccsenkénti csaknem három piros, illetve sárga lapos figyelmeztetéssel az említett statisztika képzeletbeli dobogójára lehetett kerülni, igaz, csak úgy, hogy a második helyen holtverseny alakult ki Szenegál és Ghána válogatottja között, akik VB szerepléseik alkalmával három-három figyelmeztetést „érdemeltek ki”. Ennél is durvábban (vagy éppen taktikusan – ez megítélés kérdése) játszott vébé-meccsein (szintén Dél-Afrikában) Szlovénia, amely mérkőzésenként 3,33 sárga, illetve piros lapos figyelmeztetésben részesült.
A mai topcsapatok közül a legelőkelőbb helyet Portugália foglalja el, amely azonban a 2,24-es mutatóval így is csak egy középmezőnybeli teljesítményre “képes”. Érdekesség, hogy a luzitánok még azt a Németországot is (2,21) megelőzik a listán, amelyet a közelmúltig kemény, brusztolós együttesnek tartott Európa. Sőt, a „taktikus” és a catenaccióról elhíresült olaszok még ennél is kevesebb figyelmeztetést kaptak (1,52). A statisztikából az is kiderül, hogy Brazília és Spanyolország valóban a szép, a technikás futbalt kedveli és “alkalmazza”, míg Magyarország jelen összevetésben 0,89-es mutatóval az utolsó előtti helyet foglalja el. Mi azonban – a magunk részéről – azt se bánnánk, ha a legközelebbi VB-n rontanánk ezen a statisztikánkon, ez ugyanis azt jelentené: a magyar csapat is szereplője az oroszországi labdarúgó-világbajnokság mezőnyének.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45635″}