47642 2

Somorján augusztus 29-30-án rendezi a városi önkormányzat a Pomlé Fesztivált, immár ötödik alkalommal. A szervezők egy hónappal az esemény előtt hangulatos sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az előkészületekkel nagyon jól állnak, a program valójában kész.
A sajtótájékoztatón a Pomlé Fesztivál fővédnöke, Bárdos Gábor polgármester mellett a szervezők részéről jelen volt Kovács Koppány, az önkormányzat kulturális bizottságának tagja, Nagy Myrtil főszervező, Sármány Ervin, a polgármesteri hivatal hivatalvezetője és nem utolsó sorban a tájékoztató házigazdája, Bartal László borász, akinek a szőlőskerti vendéglőjében szervezték a találkozót az érdeklődő újságírókkal.
Nagy Myrtil elmondta, a somorjai Pomlénál szebb parkerdőt, kulturális eseménynek megfelelőbb környezetet aligha lehet találni a környéken, feltöltődésre különösen alkalmas hely.
A szervezők a szüreti ünnepségek több évtizedes hagyományára építenek, és arra törekednek, hogy az ízek, borok, hagyományok találkozzanak az igényes fesztivállátogatók elvárásaival. A jegy összesen 2 euró a felnőtteknek, és ez mindkét napra szól, gyermekeknek ingyenes a program. A parkolás megoldott ugyan, de a város lakóitól mégis azt kérik, sétálva, gyalog jöjjenek a családi programra. Tavaly nagy sikere volt a kisvonatnak, amellyel megkönnyítették a ki- és hazajutást, idén sajnos egyelőre nem találtak megfelelő járművet erre a célra.
47642 1A Borutca „felelőse” idén is Bartal László borász lesz, aki elmondta, hogy a hazai borászok mellett idén is bemutatkoznak Magyarország legnevesebb borvidékei: Villány, Tokaj és a Balaton-felvidék. A Borutcában közkívánatra muzsika is szól majd, Cseh Tamás és zenekara játszik.
Az Ízek utcáját Sármány Ervin hivatalvezető szervezi, aki azt ígéri, a korábbi évekhez képest még több hagyományos étellel, frissen sültekkel, rétessel, lepénnyel, friss és érlelt sajtokkal várják a vendégeket.
A Borutca és az Ízek utcája augusztus 29-én pénteken 13 órakor nyílik meg az érdeklődők előtt, hiszen ez a nap munkaszüneti nap, idejében lehet kezdeni a mulatozást.
A kulturális program két helyszínen zajlik: a Meseréten a gyermekek szórakoztatására rendezkednek be, néptánc, népzene, bábelőadások, lovasíjászok bemutatója várja az érdeklődőket. Játszóházat, táncházat, kézműves foglalkozásokat is szerveznek a legkisebbeknek. Haraszti Mária felvetését, hogy a Meseréten nyílhatna mesesátor is könyvekkel, a szervezők örömmel fogadták.
A szabadtéri színpadon pedig pénteken este a testvérváros, Mosonmagyaróvár segítségével a Moson Big Band mutatkozik be, majd a debreceni Folkerror zenekar játszik. Szombaton 16 órától a somorjai gyermek táncegyüttesek lépnek fel. A főműsor este hattól kezdődik, először a pozsonyi Banda koncertezik, majd Somorja másik testvérvárosából, Gyergyószentmiklósról a Hóvirág Néptáncegyüttes műsora következik. Este kilenc órától Lakatos Róbert felvidéki prímás meghívására rendhagyó prímástalálkozóra kerül sor, amelynek keretében neves prímások – mint a Fölszállott a páva műsorban remekelő Pál István Szalonna – játszanak, énekesként pedig Korpás Éva és Herczku Ágnes lépnek fel. 
47642Kovács Koppány elmondta, a Csemadok helyi szervezete néhány éve a szüreti ünnepségek helyett kezdte a Szent István Napokat szervezni a város központjában, de most a Pomlé Fesztivál mellett is jól megfér a nemzeti öntudatot erősítő esemény. Idén augusztus 18-23. között lesz az ünnepségsorozat, hagyományos programokkal, mint az augusztus 20-i koszorúzás, a szombati utcabál és tűzijáték. Emellett idén újdonság lesz, hogy a Szent Korona megszentelt mását is megtekinthetik az érdeklődők két napon át augusztus 19-20-án a kultúrházban. Augusztus 20-án helyére kerül a felújított Szent István-szobor, és a kultúrház előtti teret elnevezik első királyunkról, Szent Istvánról.
Nagy Myrtil a Pomlé Fesztiválról elmondta, tavaly 3 és fél ezer látogatója volt az eseménynek, azaz a program alkalmas arra, hogy közösséggé kovácsolja Somorja és környékének a lakosait.

pog, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41475,41089″}