47538

A kő- és sárlavinát, amely a hét elején elárasztotta a Vrátna-völgyet, Robert Kaliňák belügyminiszter szerint nem lehetett megakadályozni. A miniszter szerint nehéz okokat keresni, mivel a hegyen elég erdő volt. „Egyszerűen megmutatkozott a természet ereje. Több mint 65 milliméteres csapadék esett egy órán belül, és a hegyoldal leszakadt része a lezúduló kőtömeggel együtt okozta ezt a katasztrófát. Az árvízmennyiségű víz megkímélte Terhelyt meg egyéb részeket, de a kőlavina mindent tönkretett, ami az útjába került” – jelentette ki Kaliňák a völgyben tett látgatása során.
A belügyminiszter szerint a hegyi mentők a hétfői felhőszakadás urán a szlovákiai viszonyokra nem jellemző mentőakción kellőképpen helytálltak, amikor is a Vrátna-völgy járhatatlanná vált részeiből 122 személyt biztonságba helyeztek. A miniszter azt is kiemelte, hogy jól bevált a professzionális és az önkéntes tűzoltók, valamint a hegyi mentőszolgálat és az önkéntes hegyi mentők együttműködése.
A Vrátna-völgy szerdai helikopteres terepszemléje után a hegyi mentők megállapították, hogy a hétfői felhőszakadás után az átázott talaj mintegy ötven hektáros területen leszakadt, és a völgybe zúdult. A mentőszolgálat emberei szerint a hegygerincen feltételezhetően még erőteljesebb volt a vihar, és a rövid idő alatt lezúdult óriási mennyiségű csapadék a sziklán lévő agyagos talajt alámosta, ami lecsúszott. „Az egész nagyon rövid ideig tartott, és nem lehetett megakadályozni, senki sem várta, hogy ez fog történni” – jelentette a hegyi mentőszolgálat vezetője, Juraj Ondruš, aki szerint a hétfőihez hasonló özönvíz a Kis-Fátrában 166 évvel ezelőtt volt.
Zuzana Farkasová, az Országos Tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerint további pusztító földcsuszamlások nem várhatók a Vrátna-völgyben.
A lezúduló esővíz és a megduzzadt Varínka patak hétfőn több helyütt is alámosták a Vrátna-völgybe vezető egyetlen utat, a víz darabokat tépett ki az aszfaltból, és a sárral meg a lezúduló kőtömeggel együtt mintegy 50 völgyben parkoló személygépkocsit is magával vitt. A Vrátna menedékházat, ahonnan felvonó vezet a Kis-Fátra gerincére, is részben betemette a lezúduló kőtömeg, a megcsúszott hegyoldal pedig a menedékház alatt lévő útra csúszott. Több tíz turista mindentől elvágva a menedékházban és a hegygerincen rekedt. A hegyi mentőknek még hétfőn a késő esti órákban sikerült a Vrátna menedékházból és a Chleb nevű csúcs alatti felvonóállomásról 122 embert kimenekíteniük.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR