Tornalja város sportot – főleg a labdarúgást – kedvelő polgárai, fiatalok és idősek egy évvel ezelőtt, 2013. augusztus 24-én meghatóan szép centenáriumi ünnepséggel emlékeztek meg a Tornaljai Torna Club (TTC) megalakulásának századik évfordulójáról, amelynek keretén belül a futball már szervezett formában kezdte el a működését.
Visszatekintve foci történetünk – minden nehézséget leküzdő – mozgalmas 100 esztendejére, a megemlékezés mellett elismerés hála és köszönet jár mindazoknak, akik ezt aktívan működtették. Hogy ezeknek a nagyszerű embereknek a labdarúgásunk területén elvégzett cselekedeteik, fáradhatatlan munkájuk gyümölcse fennmaradjon döntően befolyásolták könyvem: „Tornalja labdarúgásának 100 esztendeje” megírását, amelynek bemutatója 2013.június 18-án volt, általam is nagyra becsült Batta György költő, író közreműködésével. Nagy öröm ez számomra, hogy ezzel a kiadvánnyal hozzájárulhattam az évforduló méltó megünnepléséhez. Az emlékkönyv egyik nagyon lényeges mondata : „ A futball sokkal több, mint a pályán lejátszott mérkőzés”. Az olvasói visszajelzések, de a most befejeződő 2014-es 20. labdarúgó világbajnokság minden velejárója ezt igazolják. Szeretném a visszajelzések legáltalánosabb, legjellemzőbb gondolatát egy olvasó által pontosan felidézni: „ A könyv olvasása közben újra fiatal lettem, felelevenítődtek az emlékezetembe azok a nagyszerű labdarúgók, vezetők, akik már nincsenek velünk, a város utcái, terei, a Pletykahíd, a Centrálsarok,… Éreztem a vasárnapok csodálatos hangulatát. Ezeken a napokon hosszú sorokba vonult karöltve a város apraja-nagyja a pályára egy emberként drukkolni csapatunknak. A könyv elolvasása által nem csak a labdarúgás emléke elevenedett fel, hanem városunk történetébe is betekinthettem. Ezt én nagyon köszönöm”. Ezek a gondolatok is igazolták, hogy a könyv megírásának volt értelme, lapozgatják az emberek. A labdarúgás a maga mintegy másfél évszázados történetével a modern társadalom egyik legsajátosabb jelenségévé vált, amely magában rejti a társadalom fejlődésének számtalan elemét, ellentmondását. Nem szándékozom én ezt bővebben fejtegetni, hiszen a foci társadalmi – történeti alapjairól, népszerűségének lelki, politikai és mindennapi életünket is befolyásoló okairól szinte egy könyvtárnyi írásos kiadvány szól. Ennek a csodálatosan szép játéknak köszönhetően minden megkülönböztetést kizáró, – származási, faji, vallási és egyéb – nagyszerű emberi kapcsolatok és barátságok alakultak ki és ezek jól és sikeresen működtek. Megnyugtató és örvendetes, hogy ennek semmi akadályát nem látom, hogy ez így legyen a jövőben is. A labdarúgás az a sport, amely nem csak segít elfeledtetni a napi gondokat, hanem általa lehetőség nyílott sokaknak megmutatni valamit, amit nem sikerült elérni más helyeken. A világban kevés az az ember, aki ha máskor nem, akkor gyerekkorában ne futballozott volna. A foci mindenkié, róla beszélni bárki tud, hiszen valamilyen szinten mindenki ért hozzá. A focimeccs, a focipálya és a róla szóló közbeszéd az a társadalom, a város kicsiben, és annak elég pontos tükre. Egy település, város történetében, ahogyan kialakult a város polgárainak rétegeződése ez a futballpályán is reprodukálódott – ma is így van – voltak (vannak) VIP páholyok és olcsó jegyek. Annak ellenére, hogy én ezt másképp is el tudnám képzelni. Mégis a labdarúgás egységbe kovácsolja az embereket, a fiatalokat és az időseket, a társadalom egyes rétegeit, a különböző kultúrákat. A pályán pedig csak egy dolog a mérvadó a labdarúgás játékának „művészete”. De nagyon fontosnak tartom, sőt bizonyos szempontból a legfontosabb az a hatása, amely az adott helyhez fűződő érzelmi-értelmi vonzódást erősíti. Sokak számára a helyi értékek, hagyományok, az elért sikerek (néha kudarcok) a kultúra, a sport és más területeken jelentik a biztos fogódzót, lelki és erkölcsi támaszt. Ez bizony nagyon érdekes és izgalmas téma, amely bennem is felkeltette az érdeklődést. A könyv megjelenése után – a visszajelzések mellett – többen is készségesen jutattak el hozzám meghatározó dokumentumokat, korabeli fotókat a családi képes albumokból. Ezzel a segítséggel még hitelesebb képet kaptunk a tornaljai fociról, városunk történetéről. Az ilyen hozzáállást megköszönni is kevés. Sőt ez által nagyon sok érdeklődővel találkoztam, akikkel tovább tartom a kapcsolatot. Külön ki szeretném hangsúlyozni Tornalja története iránt nagy érdeklődést tanúsító kazinbarcikai – tornaljai gyökerekkel rendelkező – Mogyoródi Árpádhoz fűződő kapcsolatomat, barátságomat. Kérésemnek eleget téve Árpád egy hónapos kutatás után megírta a Felvidék Mában, hogy mi lett a sorsuk azoknak a fuballistáknak és családjaiknak, akik elhagyni kényszerültek szülővárosukat, Tornalját a II. világháború után. Árpád ugyanezen a helyen egy másik írásával (2014) megemlékezett Tornalja város közvilágításának 100. évfordulójáról. Nagyon sok korabeli fotóval ajándékozott meg a Mogyoródi és Millen családok archívumából. Azokat az értékes korabeli fotókat, amelyeket az emlékkönyvben nem találunk, szeretném megosztani az olvasóval. Ezáltal a könyvben leírt események még jobban igazolódtak.
A múlt század 40-es éveiben a tornaljai pálya a béke szigete. A pályán lejátszott labdarúgó mérkőzések és annak hangulata legalább egy időre elfelejtették a nézőkkel a II. világháború borzalmait. Mert a hétköznapokon aggódásban, félelemben, rettegetésben, fájdalomban volt részük, hiszen sokaknak a hozzátartozójuk messze idegenben, keleten, az orosz Földön harcolt. A kegyetlen Don melletti kilátástalan harcokban a többi ártatlan áldozattal együtt két labdarúgónk is életét vesztette (könyv erről beszámol).
Mostanában egyre gyakrabban gondolkodom el az „idő” szó fogalmán. Mindennapi életünkben az „idő” az események látszólagos folyamatok sorrendjének érzékelésére utal. Akármit is és azt bárhogyan éltük meg az idő folyamán az már a múlté. Egy fénykép, egy film, egy könyv, egy krónikai, naplói bejegyzés, vagy az emlékezet őrzi már. Előttem sok megsárgult fénykép, rajtuk a múlt, a történelem. Egyet kiragadva, – amelyet a gondolatok leírása után láthatnak – mindjárt eszembe jut, hogy miért is kerültek ezek az előbb emlegetett nagyszerű focisták a putnoki csapatba. Igen már 1943 őszén városunk lakossága, főleg a keleti fronton harcolók szüleik és hozzátartozóik minden érzékszerveikkel alig várták, hogy vége legyen a rengeteg áldozatot megkövetelő kegyetlen háborúnak. Bíztak abban, hogy a békés napok elhozzák a szabadságot. Szebb jövő vár rájuk, amelyben jó lesz élni. Még a legrosszabb álmuk sem sejtette velük, hogy háború után milyen kegyetlen sorsban lesz részük. Elmondani vagy leírni a dél-szlovákiai magyarsággal történt meghurcoltatás fájdalmait, keserveit csak azok tudják átérezni, akik részesei és elszenvedői voltak. De emlékezni és emlékeztetni kell arra, hogy az embertelen kitelepítés testvéreket, rokonokat, szomszédokat szakított el örökre egymástól. Ez a magyarázata, hogy ezek a labdarúgók családjaikkal velük a Mogyoródi család elhagyni kényszerültek szülőföldjüket. Nem csak a pályán alkottak ők maradandót, hanem a civil életben is sikeresek voltak. Az eltávozottak zöme tehetséges, jó szakmai tudással rendelkezett, akik megbecsülték a munkát és tudtak dolgozni. Távozásukkal Csehszlovákia lett szegényebb. S lám a labdarúgás talán a hivatásának, szerepének köszönhetően a múlt század 50-es éveiben hozzájárult, lehetőséget adott, hogy a rokonok, barátok, ismerősök újra találkozhattak Putnokon, Ózdon,…,Tornalján. Hála és köszönet jár mindenkinek, akik ebben munkálkodtak.
Befejezésként, Matusz Gyula: „Éber kómában a magyar foci” könyvében, Putnokról származó Szurdoki Istvánnal az Ózdi Kohász az NB I – ben is szereplő kitűnő labdarúgójával készített riportjában megemlékezett a „Rimaszombatból áttelepült Kasza Pálnak” az ifjú labdarúgók körében végzett odaadó és sikeres munkájáról. A szerzőtől megtudtam, hogy a riportban szereplő kiváló focista így emlékezett vissza. Tornaljáról áttelepült Kasza Pál a pontos. Matusz Gyulával is baráti kapcsolat köt össze, volt szerencsém részt venni a könyvei bemutatásán és közösen is találkoztunk az olvasókkal. Matusz Gyula Ózdon él, rokoni szálak is kötik a gömöri vidékhez.
Képgalériánk ITT>>>.
Szajkó Béla, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40295,41098,41344″}
