Áder János köztársasági elnök beszédet mond

A budapesti Kossuth Lajos téren augusztus 20-án, szerdán kora délelőtt az ünnepélyes zászlófelvonással megkezdődtek a hivatalos megemlékezések is államalapító Szent István napján, legnagyobb nemzeti ünnepünkön.

A zászlófelvonással megkezdődtek az ünnepi rendezvények a Kossuth téren
A Himnusz hangjaira, katonai tiszteletadás mellett, szakadó esőben felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szerda reggel, az augusztus 20-i állami ünnepen.
A központi ünnepi rendezvények nyitóeseményén részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki beszédet mondott, valamint közéleti személyiségek, a diplomáciai testület tagjai és katonai attasék.
ZászlófelvonásA lobogó felvonása után honvédtisztjelöltek tették le katonai esküjüket. Az érdeklődőket katonai bemutatókkal és zenével várták a Kossuth térre.

Áder: érdekeinket magunknak kell képviselnünk
Áder János köztársasági elnök beszédében kiemelte: az elmúlt ezer év nemzedékeinek sorsa azt taníthatta, hogy nekünk, magyaroknak az igazságunkat, az érdekeinket magunknak kell képviselnünk, és érdekeink gyakran csak mások érdekeivel együtt érvényesülhetnek.
Az államfő a zászlófelvonást követően azt mondta: “Megtanulhattuk, hogy a minket megillető tiszteletet nekünk magunknak kell megkövetelnünk, miként azt is, hogy ezt a tiszteletet a másoknak megadott tisztelettel érdemelhetjük ki”.
Áder János szólt arról is, hogy értékeinket csak a nyugati polgárosodás révén gyarapíthatjuk, országunk függetlensége pedig nem adomány, hanem olyan felbecsülhetetlen érték, amelyért minden nemzedéknek meg kell küzdenie. “Felemelkedés csak akkor születik, ha az állam és polgárai közötti felelősség egyensúlyban van, ha az állam nemcsak felelősséget tesz polgárai vállára, hanem maga is felelősséggel viseltetik polgárai iránt.” Úgy véli, hibáinkból okulni kell, és nem az ellenfelek számát, hanem a szövetségesekét érdemes gyarapítani. “Ez a legjobb módja, hogy megvédjük országunkat és megóvjuk hazánkat” – hangsúlyozta.
Áder JánosÁder János felelevenítette az ország történelmi fordulóit, amelyekből – mint mondta – érdemes tanulni: száz éve tört ki az első világháború, amely után “hosszú időre szétszakították nemzetünket”, és hetven éve kezdődött a zsidó és cigány honfitársaink haláltáborokba deportálása.”Hetvenéves tapasztalat, hogy az állam soha, semmilyen ideológia nevében sem fordulhat saját polgárai ellen” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a szovjet csapatok 1956-ban a magyarok szabadságharcát ugyan leverték, szabadságvágyát azonban nem tudták leverni.
Huszonöt évvel ezelőtt vált visszafordíthatatlanná a békés polgári átalakulás folyamata, és a magyarok elindították a vasfüggönnyel szétszakított Európa újraegyesítését. “Ekkor tettük egyértelművé ismét, hogy hűek maradtunk a Szent István-i örökséghez” – mondta, hozzátéve: az államalapító királyunk nyugatra tekintett.
Áder János az államiságunk ünnepét a nemzeti önbecsülés napjának nevezte és azt mondta: államfőként augusztus 20-án a legfontosabb feladatának tartja, hogy tiszteletét fejezze ki minden honfitársának. Közülük a szülőket, a nagyszülőket és hazánk fiataljait emelte ki.
Kijelentette azt is: méltányolni kell, hogy békében és szabadságban élhetünk. Személyes és közös sorsunkat a teljesítmény megbecsülése viheti előre – folytatta -, természeti erőforrásainkat pedig meg kell óvnunk a következő nemzedékek számára.
Beszédét Kölcsey Ferenc szavaival zárta: “A haza minden előtt”.

Magyarország tortájának felvágásával nyitották meg a Magyar Ízek Utcáját – Határon túli ízek az ünnepi rendezvényeken
Ország tortáiA Magyarország 2014-es tortájának választott Somlói revolúció, az ország idei cukormentes tortája, a Csokis kaland és a Magyar Honvédség Tihanyi fehércsokoládé tortájának ünnepélyes felvágásával nyitották meg a Magyar Ízek Utcáját a fővárosi Clark Ádám téren kedden, augusztus 19-én.
Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó gasztronómiai vásár és programsorozat látogatói megkóstolhatják és meg is vásárolhatják a többfordulós verseny során legjobbaknak választott édességeket, amelyek hamarosan az ország cukrászdáiban is kaphatók lesznek.
A Magyar Ízek Utcája egészen az esti tűzijátékig várja a látogatókat a Budai felső rakparton. A vásár középpontjában idén a külhoni magyar konyhák ételei állnak: több mint száz kiállító jeleníti meg a határon túli magyarok lakta területek, köztük Erdély, Vajdaság, Alpokalja, Felvidék és Kárpátalja gasztronómiáját.
Értesüléseink szerint Felvidékről a mátyusföldiek vannak jelen, akik üstben készítenek káposzta-különlegességet a vendégeknek.
Rengeteg házias, kézműves húskészítmény, sajtok, lekvárok, halételek várják még a vásárlókat. A megszokottabb ízekre vágyók pedig megtalálhatják a fesztiválok legnépszerűbb ételeit, a kenyérlángost és a kürtőskalácsot is.
Magyarország leghosszabb gasztrosétányán mutatják be szerdán a Szent István-napi kenyeret is a Magyar Pékszövetség sátránál. A pékszövetség idén negyedik alkalommal rendezte meg Szent István-napi kenyérversenyét, amelyen a szakemberekből álló zsűri az andornaktályai Kurdi Family Kft. termékét, a Várkapitány kenyerét választotta az ország első számú kenyerévé.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt: a magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad
A magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad – hangoztatta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este a Vendégségben Magyarországon elnevezésű ünnepi rendezvényen, a budapesti Clark Ádám téren.
Semjén Zsolt itthoni és határon kívülről érkezett magyar fiatalokhoz fordulva arról beszélt, hogy az egyetemes magyarság csonkulna meg, ha valamelyik nemzetrész elveszne. Közölte, a magyar állam kötelessége és feladata, hogy a közös kultúrát, a közös nyelvet, a történelmi sorsközösségünket segítsen megélni.
A miniszterelnök-helyettes az állam természetes kötelességének nevezte a magyar nemzet közjogi egyesítését. Erre utalva bejelentette, eddig már több mint 600 ezer határon túli magyar tett esküt. Azt is mondta, várakozásai szerint a mostani parlamenti ciklus végére egymillió lesz az esküt tett új magyar állampolgárok száma.
Kijelentette, az egész magyarságnak tudnia kell, bárhol is él a világban, hogy Magyarország és a magyar kormány mögöttük áll. “Számítunk rátok és ti is mindig számíthattok ránk” – zárta beszédét Semjén Zsolt.
A Vendégségben Magyarországon elnevezésű ünnepi rendezvényen a budapesti Clark Ádám téren augusztus 19-én a Ghymes együttes adott koncertet. Ezt megelőzően 12 országból, az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki fiatalok mellett Görögországból, Kanadából és Franciaországból érkezett fiatal magyar résztvevők összművészeti koncert mutattak be, amelyben Vidróczki balladáját dolgozták fel. Felvidéki táncokat is bemutattak.

Vendégségben MagyarországonVendégségben Magyarországon 1Ghymes

MTI nyomán Felvidék.ma
Foto: MTI
{iarelatednews articleid=”48031,48014,48038,47999,47878″}