47733 1

A Rákóczi Szövetség anyanyelvi tábort szervez a szórványban élő magyar diákok számára. A tatai táborban a többek között Zoboraljáról, Nagykürtösi járásból valamint Léváról is részt vesznek gyerekek.
Az augusztus 3. és 9. között zajló Tatai Anyanyelvi Tábor célja, hogy segítse a szórványból érkező magyar diákok anyanyelvismeretét, erősítse a kulturális identitásukat. Mindez szórakoztató programokkal kísérik. A Felvidékről nagyrészt a szórványban élő magyar közegből érkeztek táborlakók. Javarészük Léváról, Galántáról, Nagykürtösről, Losoncról, Nagysallóról, Bátorkesziről, Balogfalváról, valamint Garampáldról jött az egyhetes táborba.
Felvidék mellett a kárpátaljai szórványból is érkeztek gyermekek, összesen 115 alapiskolás diákkal foglalkoznak az oktatók. A Rákóczi Szövetség munkáját a Nyitrai Egyetem tanár szakos magyar hallgatói segítik. A hallgatók számára a feladat szakmai gyakorlatot is jelent.
A program részét képezi irodalmi mesefoglalkozások, néptánc és kézműves foglalkozások. Az egy hét alatt megismerkednek a környék nevezetességeivel, az íjaszat rejtelmeivel is.
A Felvidék.ma kérdése Lőrincz Katalin, a lévai Juhász Gyula Alapiskola igazgatóhelyettese elmondta, öt tanuló jelentkezett a táborba. Három alsó tagozatos mellett két felsős tanuló indult útra vasárnap. „A Léva és Vidéke Célalapon keresztül értesültünk a lehetőségről. A Rákóczi Szövetség jóvoltából több általuk szervezet táborba kapcsolódtunk be az elmúlt időszakban. Évek óta visszajárunk a táboraikba” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére. Hozzátette, a tanintézmény sikeresen bekapcsolódott az Erzsébet tábor programba is. Augusztus második felébe összesen hat tanuló megy a zánkai táborba.    
A Rákóczi Szövetség minden évben három anyanyelvi tábor szervez a Kárpát-medence szórványban élő magyar fiatalok részére. 
A tábor programja megtalálható az Eseménynaptárban is ITT>>>. 
További képek a táboréletéről megtekinthető az alábbi honlapon ITT>>>. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Rákóczi Szövetség facebook

{iarelatednews articleid=”46451,45918″}