48004

Bugár Béla élesen bírálta az Egyszerű Emberek vezetőjét a teraz.sk-nak adott nyilatkozatában. A Most-Híd elnöke úgy véli, Igor Matovič lassan teljesen elveszti koalíciós potenciálját és nem való a szlovák politikába.

Az, hogy 2016-ban ki lesz benn a parlamentben, s ki nem, arról a szavazók döntenek, de Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője nem való a szlovák politikába, fogalmazott élesen Bugár Béla a teraz.sk portál televíziós műsorában. „Matovičhoz hasonlóan, mi is mondhatnánk, hogy nem működünk együtt senkivel, hiszen a régi politikai pártok csupán banánt osztogatnak, de nézzük meg, hogy mi csinálnak valójában a parlamentben. Ők voltak azok, akik szétverték a négyes kormánykoalíciót. Tizenhat képviselőjük volt, ma meg csak az ördög tudja hány tagot számlál az Egyszerű Emberek frakciója, úgy szavaznak, ahogy éppen kedvük tartja” – fogalmazott Bugár.
A vegyes párt elnöke Matovičnak arra a hét elején tett kijelentésére is reagált, amelyben az Egyszerű Emberek vezetője a hagyományos politikai pártokat korruptaknak minősítette.
Bugár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Matovič úr helyében én nagyon óvatos lennék, hogy egyáltalán szóba hozzam a korrupciót, ugyanis nem a hagyományos pártok voltak azok, akik kijelentették: 20 milliót ajánlottak, hogy megbuktassam a kormányt. Amikor pedig be kellett volna vallani, ki volt az, aki ennyi összeget ígért a kormány megbuktatásáért, csak annyit mondott, vicc volt az egész.”
A Matovič kontra Procházka „háborút” Bugár politikai hecckampánynak tartja és megismételte korábban kifejtett véleményét: az egész ügyet a médiában zajló játéknak véli. „Nézzék, én nem voltam jelen a beszélgetésnél, nem tudhatom, mi hangzott ott el, ezért így értékelni sem tudom az esetet. Matovič azt állítja, még nincs vége az ügynek, Procházka pedig azt, hogy mondatait manipulálták, azért vannak a hatóságok, hogy kiderítsék, kinek van igaza. Nem jelenthet problémát annak megállapítása, hogy valóban meghamisították a felvételt, vagy sem” – vélekedett Bugár, aki éppen ezért nem látja annak akadályát, hogy pártja a következő önkormányzati választáson a Procházka vezette Hálóval együttműködjön.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47825,47757,47526,47852,47885,47780,46523″}