47864

A Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz) több alapszervezete is tábort indít augusztus 11-i kezdéssel.
A Firesz –Fix szövetség Borzován szervezi meg a hagyományos tini-ifi evangéliumi táborát Hirtelen harminc elnevezéssel. A 12 és 16 éves táborlakók a bibliai szereplők példáját követve a tábor ideje alatt hirtelen harmincnak érezhetik magukat. A program részeként  számtalan játék és a szórakozás mellett Isten igéje is elhangzik. Az egyhetes együttlét alatt a táborlakók beleshetnek a felnőttek világába, kipróbálhatják mindazokat a feladatokat, amelyek a felnőttekre hárulnak.
A borzovai tinitábort a kétezres évek elején André János szilicei lelkipásztor, Gáspár Tibor és Molnár Árpád kezdeményezték. Mint a honlapjukon olvasható: céljuk az evangélium hirdetése elsősorban a gömöri és a keleti területeken élő fiatalok között, a táborok, az ifinapok, valamint a munkatársi alkalmak is ezt a célt szolgálják.
A Firesz – Duna Mente alapszervezete szintén tinitábort szervez augusztus 11-től a Pöstyén szomszédságában lévő Morava (Moravany nad Váhom) Výtoky üdülőközpontban. A táborban 13 és 16 év közötti fiatalok vesznek részt, többségük a Komáromi, a Dunaszerdahelyi és a Vágsellyei járásból érkezik. Az augusztus 16-ig tartó tábor témája az élet, amelyben sokkal több rejlik, mint azt sokan gondolják, ami igazán teljes és boldog lehet, ha jó kezekben van, áll a felhívásban.
A borzovai programról Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>.
A moravai programról Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>. 

PP, Felvidék.ma
Fotó: archív, eleszto.firesz.sk
{iarelatednews articleid=”46875,40782″}