48156

A nap kezdetén még úgy tűnt, sok érdeklődő ellátogat majd Bögellőre a szombaton, 2014. augusztus 23-án megrendezett falunapra. Aztán délutánra beborult az ég, eleredt az eső, és a szépen felsorakoztatott asztalok és székek üresen maradtak a községi hivatal előtti téren. Kázmér Mária polgármester asszony derűs arccal fogadta a kultúrház bejáratánál az érkező vendégeket, de lelke mélyén szomorú volt, hiszen nagy gondossággal, sokat készülődött a szabadtérinek tervezett rendezvényre. Gazdag kulturális műsort állított össze a helyi önkormányzati képviselő-testülettel, hogy minden szórakozni vágyó megtalálja a maga ízlésének való programot. Mert az eső nem szűnt, így a kultúrházban adtak műsort a fellépők. Először a tánccsoportok léptek fel, köztük a tallósi Impulz táncosai, bemutatkozott a Smej elnevezéssel működő, mozgássérültek alkotta tánccsoport és volt zumba show is. Kossári Judit és Kossári Szabolcs nótákat, a Győri Nemzeti Színház két előadóművésze, Csikó Teodóra és Takács Zoltán pedig operettdalokat énekeltek. Az est egyik legkedvesebb színfoltja minden bizonnyal az alig 11 éves felbári Lentulay Krisztián bemutatkozása volt, akinek kitűnő énekhangja az egész termet betöltötte. Az év felfedezettje címet viselő kis előadóművész többféle zenei műfajban is kíválónak bizonyul – ezt bizonyította fergeteges műsorával, amely elvarázsolta és magával ragadta a közönséget. Igaz ugyan, hogy nem volt teltházas közönség, de akik a rossz időjárás ellenére eljöttek, azoknak az est jó hangulatban telt. A kultúrházból kitekintve a pecsenyesátor alatt kevesen fordultak meg, pedig volt finom kolbász, frissen sültek és még szarvasgulyás is. A csendes esőben csak néhányan üldögéltek a helyi presszó előtti fedett teraszon. Bögellő egy parányi falucska a Dunaszerdahelyi járásban, de lakói rendkívül vendégszeretők, a polgármester asszony pedig a sok gondja mellett mindig mosolygós. Reméljük, a jövő évben kegyesebb lesz az időjárás a helyiekhez.
A eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
bi, Felvidék.ma