47855

Ugyanúgy, mint a Szlovák Nemzeti Felkelésben, amelyben mindenki összefogott, tekintet nélkül arra, hogy jobboldali vagy baloldali volt-e, most arra van szükség, hogy az értelmetlen szankciókkal kapcsolatban (az Unió Oroszországgal szembeni szankciói – a TASR megjegyzése), amelyek miatt Szlovákia most veszélyben van, összefogjanak az ellenzéki és a kormánypárti politikusok, és kimondják: most Szlovákia érdekeit kell védelmezni. Jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen a privigyei járásbeli Lehotán (Lehota pod Vtáčnikom).
„Én már olyan aktuális ügyeket intézek, amelyek konkrét szlovákiai vállalatokat érintenek” – jelentette ki a kormányfő. Mint mondta, a szlovák nemzeti felkelés tiszteletére tartott ünnepség nagyon fontos Szlovákia számára, legalább annyira, mint az első világháború kitörésének 100. évfordulója vagy a normandiai partraszállás. „Azt kívánom, hogy olyan eseményként tekintsük erre, amelyre büszkék lehetünk, s amelynek alapjain felépíthetjük az önbecsülésünket” – fogalmazott Fico.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47423,47194,47080,46995″}