48255

 A Kerecsen zenekar került be a Kárpát-medencei Hangfoglaló Tehetségkutató budapesti SYMA Csarnokban megrendezendő döntőjébe.

A révkomáromi Kerecsen zenekar évtizedes múltra tekint vissza. A Szlovákia és Magyarország-szerte ismert zenekar rajongótáborának kemény magja értelemszerűen Komáromban van. Legutóbb, augusztus 23-án a RÉV –ben (Magyar Kultúra Háza) adtak teltházas koncertet.
Augusztus elején a Hangfoglalás nevet viselő nívós rendezvény tehetségkutatójának felvidéki állomását nyerték meg és így sikerült egyenes ágon bejutniuk a Hangfoglalóra. A zenekar tagait, Varga Zsoltot (ének, gitár), Kuszák Tibort (basszusgitár) és Fazika Pétert (dobok) kérdeztük eddigi munkájukról, hétköznapjaikról, a legfrissebben elért sikereikről.
„A zenekar az idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, bár ebben a mai formájában másfél éve dolgozunk együtt. Elmondhatom, hogy a legeredményesebb másfél év van mögöttünk. Nem szeretem magunkat beskatulyázni, de ha mindenképpen meg kéne fogalmazni, hogy milyen műfajban zenélünk, akkor az valahol a rock, metál és a blues között volna, megfűszerezve népzenei motívumokkal.
Nem mindig játszottunk hárman, volt olyan időszak, amikor kibővült a zenekar négy-hat főre. Ebben a mai felállásban visszanyúltunk az eredeti gyökereinkhez, megkockáztatnám, talán nyersebb is a hangzás trióban. Dalainkat tekintve is egészen széles skálán mozgunk: vannak saját dalaink, amelyeknek a szövegeit is én magam írom, de átdolgoztunk már népzenét és ún. régizenét is. Itt említeném meg a Militaris Congratulatio -t (Katonák üdvözlete), amelyhez videoklip is készült. Ez egy régi vers, amelyet Debreczeni Szappanyos János 1604-ben írt Bocskai István fejedelemhez – a zenéje egy hozzárendelt korabeli egyházi ének dallama. Többen feldolgozták már, a mi feldolgozásunk különlegesen eredeti, egyéni hangzással bír, érdemes meghallgatni” – árulta el Varga Zsolt.
Fazika Péter a hétköznapibb arcát mutatja be az együttesnek: „ Mindannyian dolgozunk a zenekar mellett, ez olyan, mintha két munkahelye lenne az embernek. Nagyon szeretnénk csak a zenélésből megélni, biztosan a javunkra válna, de ez a mai körülmények között lehetetlen. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy a zene legyen az elsődleges, ehhez alakítjuk a magánéletünket is. Heti három alkalommal próbálunk, emellett rendszeresen fellépünk. Legközelebbi célkitűzésünk a lemezkészítés: az anyag összegyűlt már, jelenleg szponzorokat keresünk, hogy megvalósulhasson a stúdiófelvétel. A kölcsönös együttműködés reményében, olyan zenekedvelő embereket, esetleg cégeket próbálunk felkutatni, akiknek anyagilag módjukban áll támogatni a lemezfelvételünket.”
„Abszolút sikerként könyveljük el a nemrégiben, 2014. augusztus 1-én Perbetén megrendezett V. Tumultus Fesztiválon való győzelmet. A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 1. Szemléjét a SZMAZE és a Tumultus Polgári Társulás szervezésében rendezték. Ennek a keretében lezajlott tehetségkutató egyben a Kárpát-medencei Hangfoglaló Tehetségkutató felvidéki fordulója is volt, és a szabályok értelmében a győztes egyenes ágon bekerült a budapesti SYMA Csarnokban megrendezendő döntőre. A perbetei versenyen tizenhárom csapat indult. A szakmai zsűri nekünk ítélte az első díjat, amely mérhetetlen büszkeséggel tölt el valamennyiünket és ez azt hiszem, visszaigazolása az eddigi munkánknak” – számolt be Kuszák Tibor.
„A Hangfoglalás 2006 óta évenként megrendezett magyar kiállítás és szemle, ahol hangszer-hang-fény- színpad- és stúdiótechnikai témák szerepelnek. Közép-Kelet Európa egyik jelentős zenei eseménye, és a térség legrangosabb szakmai kiállítása, amely százezreket szólít meg. A Hangfoglalás kellő médiafigyelmet is kap, hiszen a magyarországi televíziós stábok (híradós, kulturális, közéleti és zenei műsorok) folyamatosan tudósítanak róla.
A Hangfoglalás elsődleges célja, hogy teret biztosítson az iparág szereplői számára a kapcsolatteremtésre, a bemutatkozásra és a legfontosabb hazai és nemzetközi folyamatok megismerésére. Szintén fontos célkitűzése a kiállításnak, hogy a rendezvény keretében a feltörekvő hazai ill. a Kárpát-medencében élő magyar tehetségek szakmai publikum előtt is bemutathassák tudásukat, s ezáltal az információáramlás a művészek, szervezők, gyártók és forgalmazók szintjén is hatékonyabbá váljon. Számunkra ez óriási lehetőség.
Az október elején megrendezendő Hangfoglalóra saját magunkkal szemben felállított magas elvárásokkal indulunk, hiszen bizalmat kaptunk. Igyekszünk a legjobb formánkat hozni. Tudatában vagyunk annak, hogy a Felvidéket képviseljük ezen a színvonalas rendezvényen, ehhez méltóan szeretnénk szerepelni. Mind szakmailag, mind emberileg a maximumot kívánjuk kihozni magunkból, Isten minket úgy segéljen!” – zárta a beszélgetést Varga Zsolt.

Szalai Erika, Felvidék.ma
Fotók: Finta Dobos Boglárka és Szalai Erika
Fazika Péter a Kerecsen dobosaKuszák Tibor a Kerecsen basszusgitárosaVarga Zsolt dalszövegíró és énekes gitáros Kuszák Tibor Fazika Péter Varga Zsolt

{iarelatednews articleid=”48205,31379″}