48038a

Semjén Zsolt és Potápi Árpád a díjat Felvidékről a Csemadoknak – Bárdos Gyulának; az alsószeli Zele törzsnek – Francisti Lászlónak és Tamás Ilonka néninek adta át.

Tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól kedden, augusztus 19-én Budapesten, a Parlamentben.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg.
Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek.

A Felvidékről két szervezetet, a Zele törzset és a Csemadokot, valamint Tamás Ilonka nénit ismerték el a díjjal. (Tavaly Koncsol László kapta a díjat.)
Az alsószeli Zele Törzs a Galántához közeli Alsószeliben alakult 2005-ben. Vezetője Francisti László. Nevét a település 1217-es első írásos említése nyomán kapta, ahol a falu neve Zele formában szerepelt.
Az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és a Nyári Szabadegyetemet idén immár tizedik alkalommal rendezték meg. A törzs és a fesztivál alapgondolata, hogy hűek maradjunk magyarságunkhoz és hagyományainkhoz. A rendezvény sikerének titka az egyedi fesztiválhelyszín és környezet mellett annak a 150 önkéntesnek a munkája, akik a három nap során önzetlenül végzik feladataikat a látogatók szórakoztatása érdekében.
A maroknyi ember elképzeléséből így vált az egész mátyusföldi régió szívügyévé a jurtanapok és annak szellemisége. A rendezvény e tíz év alatt a Felvidék legnagyobb hagyományőrző fesztiváljává nőtte ki magát, az ide látogatók száma meghaladja a hatezret, és évről évre növekszik, mindez a szervezőket igazolja. A rendezvény fővédnöke nyolcadik éve Berényi József.
A társulás tagjai vallják, hogy hagyományainkat meg kell ismertetni és szerettetni a fiatal generációval, hogy ők is műveljék, és majdan továbbadják azt. Teszik mindezt őseink tiszteletére, mindannyiunk örömére, a felvidéki magyarság fennmaradásának és gyarapodásának reményében. Idén szervezték tizedik alkalommal az Alsószeli Jurtanapokat, melyről ITT>>> olvashattak. A díjat a szervezet alapító-vezetője Francisti László vette át.
A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok 1949-ben alakult. A jelenleg 65 éves országos kulturális társulás olyan szervezeteket tekint elődjének, mint a Szlovenszkói Magyar Közművelődési Egyesület (Szemke) vagy annak elődje, a Felvidéki Magyar Kulturális Egylet (Femke). A Csemadoknak jelenleg 412 magyarok által is lakott településen van alapszervezete.
A hatvanas években, különösen 1968-ban a Csemadok érdekképviseleti tevékenységet is vállalt. Az 1968 márciusában kiadott Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezését az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján képzelte el. Egy nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozásával párhuzamosan javasolta többek között az államhatalmi és a végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálását.
A Csemadok mindmáig hatékonyan képes mozgósítani 50 ezres tagságát, és rajta keresztül a szlovákiai magyarságot. Ennek jó példáját adta az anyanyelvi oktatás, a rádió magyar nyelvű adása melletti, vagy a nyelvtörvény elleni kiállásával, legutóbb pedig aktívan bekapcsolódott a kisiskolák megszüntetése elleni és a Malina Hedvig melletti szimpátiatüntetés szervezésébe. Alapszervezetei évente 10-15, területi választmányaik 25-30, az országos tanács 25-30 kiemelt rendezvényt valósítanak meg. Ez azt jelenti, hogy a Csemadok jóvoltából minden évben legalább 5000 magyar nyelvű kulturális rendezvény valósul meg az országban. Elnöke, Bárdos Gyula vette át a díjat.
A díjazottak közt szerepel Tamás Aladárné Szűcs Ilona, Ilonka néni a Balog-völgy nyugdíjas tanítónője. Az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyarországi törvénymódosítást követően, 99 évesen lányával együtt a magyar állampolgárság felvétele mellett döntött. Lépése miatt a magyar honosítási törvényre válaszként meghozott szlovák állampolgársági törvény értelmében elvesztette szlovák állampolgárságát. Több mint egy éve minden viszontagságot vállalva, egyik élharcosa annak, hogy ő és sorstársai magyar állampolgárságuk felvétele után a szlovák alkotmány rendelkezéseivel összhangban megtarthassák szlovák állampolgárságukat is. 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, ezt követően a szlovák kormány megfosztotta szlovák állampolgárságától, azóta több fórumon s számtalan rendezvény képviseli a felvidéki magyarságot, s bátor kiállásáról ad tanúbizonyságot, mutat példát.

48038Az idén megkapta az elismerést az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztény Alapítvány, amely az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának, és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik.
Ugyancsak elismerést kapott a Gyulafehévári Caritas, amelynek célja a szegénységben élők társadalmi reintegrációja, motivált és szakképzett személyzet biztosítása, mindezek által a helyi közösségek fejlesztése.
A Csernátoni Haszmann Pál Múzeum szintén a díjazottak közt szerepel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják az intézményt. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely-magyar közösségnek.
Az idén 70 éves Magyar Szó napilapot is elismeréssel jutalmazták, a méltatás során elhangzott: 1955-től a világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként tekintettek rá, számított mit ír a Magyar Szó. Az újság felemelte szavát a délszláv háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen.
A vajdasági magyar közösségért, nemzeti önazonosságának megtartásáért és fejlesztéséért kapott kitüntetést a 47 éve működő civil szervezet, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A regionális vetélkedő évente 600 középiskolásnak ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére.
Szintén a díjazottak közt szerepel a Kárpátalja hetilap. A jelenleg 110 településre eljutó újságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapította, amely fontosnak tartja a magyar lakosság objektív tájékoztatását.
A kitüntetett svédországi Őrszavak Anyanyelvápoló Egyesületet a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége alapította 1996-ban azzal a céllal, hogy évente rendezzen anyanyelvi táborokat, valamint szakmailag hangolja össze a svédországi magyar anyanyelv oktatását. A 9-10 napos anyanyelvi táborok témája minden évben egy magyar történelmi kor, mely kiegészül a Kárpát-medence földrajzának oktatásával. Idén Hunyadi Mátyás és kora lesz a fő téma.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács szintén elismerésben részesült, a szervezet célja összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozás nélkül, magyarság megtartó munkájuk segítése és támogatása, megakadályozni minden romboló törekvést és segítő kezet nyújtani a problémák megoldására.

A Külhoni Magyarságért Tagozat díját az ünnep előestéjén, augusztus 19-én adták át a Parlament Delegációs termében. Magyarország miniszterelnöke az 1/1995. (IX. 28.) ME rendelet alapján a kisebbségekért végzett kimagasló közéleti, gazdasági, tudományos, kulturális és oktatási tevékenység elismerésére adományozhat Kisebbségekért Díjat.

MTI Fotó: Illyés Tibor
Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”35249,35184,29843,6568″}