48241

A tartalomból: Köztünk élnek címmel olvashatják Hadas Katalin szívhez szóló sorait.
A babák megmentője – Bauer Ferenc professzorral készült sorozatunk befejező része. Az Arcképcsarnokban Anna Borešová speciálpedagógus kapott helyet. Közöljük Viktor Lechta logopédia professzornak díszdoktorrá való avatásakor az ELTE-n elmondott ünnepi beszédét. Kísérlet az eltérők megmentésére – Dunkel N Norbert hiperaktivitással foglalkozó tanulmányának második része. Galántán lépett fel az értelmi sérült színészeket foglalkoztató Baltazár Színház. Írásunkból megismerhetik a társulat tagjait. Beszámolunk a mintegy háromszáz tanulót és pedagógust megmozgató rimaszombati Nemadomfel-napról. A budapesti EduKid Speciális Hallásdiagnosztikai, Rehabilitációs és Oktató Központ munkatársai hallásszűrő körúton jártak hat szlovákiai óvodában és iskolában. Összefoglaljuk a tapasztalataikat. Finn példa alapján a másság elfogadásáról ír jegyzetében Major Árvácska. Hathetes gyógykezelésen vett részt Kovácsfalván Sztakó Zsolt. Élménybeszámolójának első részét olvashatják. Ezúttal sem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék.
A kiadvány ingyenes, elektronikus változata letölthető a www.carissimi.sk  honlapról.
te, Felvidék.ma

(t), Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46442,45066, 44357,43195,42258,41381″}