47945

A pozsony-főrévi kastély Jézus Szíve-kápolnájától autóbusz indul Bécsbe a Szent István király ünnepségre augusztus 23-án, szombaton.

“Az indulás Jézus Szíve-kápolnától, ahol vasárnaponként 9.30 órakor magyar nyelvű szentmisét szolgálnak, délelőtt 9.30 órakor lesz. Viteldíj: 15 EUR
Jelentkezni lehet Mrva Olgánál a 0904 056032-es telefonszámon. Még van néhány üres hely. 
13.00 órakor lesz a bécsi Szent István-dómban az ünnepi szentmise, melyet a bécsi magyar püspök mutat be. Utána a Stefans Platz-on sok-sok vidám program várja a zarándokokat. Jöjjünk minél többen, hiszen ez nekünk, magyaroknak szól. Hazaindulás: 16.00-órakor várható” – áll a pozsonyiak felhívásban.
A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség Szent István király tiszteletét dr. Pintér Gábor prelátus úrral, a bécsi Szent István-dómban szentmisével ünnepli. Orgonán Vörös Richárd ifjú kántor kísér – olvasható a www.katolikus.at  oldalon.
Az ünnepi szentmise előtt felsorakoznak a Felvidékről, Erdélyből valamint az anyaországból érkező hagyományőrző néptánccsoportok, illetve a zarándokcsoportok. Ezután a Lovagi Templom udvaráról, ahol egyébként hetente vasárnap fél tizenegykor tartják a magyar miséket, indul az ünnepélyes bevonulás zászlókkal, helységjelző táblákkal, népviseletben. Erre az ünnepi alkalomra szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt. A szentmise befejeztével a Dóm téren színes magyar néptánc- és népdalbemutatók lesznek.
A bécsi káptalan Szent István király ereklyéjét ünnepi körmenetben a máriapócsi oltárhoz viszik, ahol hódolatra helyezik ki.
Az ereklyék közé tartozik Szent István királyunknak (1000-1038) művészi kivitelű ereklyeszekrényben őrzött bécsi csontereklyéje. Az ajándékozás éve ismeretlen, lehet, hogy Nagy Lajos királyunk (1340-1380) ajándékozta a dómnak, valószínű azonban, hogy Albert magyar király özvegye, Erzsébet – Zsigmond császár leánya – hozta ide magával kalandos körülmények között. V. (posthumus) László meghagyta az ereklyét a bécsi káptalan birtokában.
Egy francia nővér, Sr. Francoise Berchet vette gondjaiba a szent ereklyét, és készítette el a mai párnát 1848-ban. A csontereklye mai foglalata az 1890-es évek elejéről való, Julius Hermann, a dóm művészi érzékű építésze tervezte. Az aranyozott bronzból készült szekrény tetején a magyar szent koronának nagy vonásokban kidolgozott mása látható. A reliquiárium 20 kg súlyú, rajta virágfüzérek díszlenek. A csontereklye díszei változatlanul még 1848-ból valók a felírással együtt:  „De brachio Sancti Stephani Hungariae Regis. / Szent István, Magyarország királyának karjából.”

Felvidék.ma
További fényképek a 2013-as ünnepségről ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”41326″}