48145

“Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston)
Értékes zenei élményben részesültek az igényesebb, lélekig ható zene kedvelői augusztus 23-án a lévai Szent Mihály római katolikus templomban rendezett koncerten. Éder Mária kántor felkérésére két művész osztotta meg a lévai közönséggel Istentől kapott tehetségét.
A Kürtről érkezett  Sárai Gábor és Danczi Mónika reneszánsz zeneműveket adott elő. Danczi Mónika kifinomult hangjával, Sárai Gábor csodálatos zenei érzékével és lantjátékával ejtette ámulatba a zenei est hallgatóit.  Az előadók két éve kezdtek foglalkozni a reneszánsz zenei stílussal, és azóta zenélnek együtt. A reneszánsz korban az énekhang mellett a hangszerek közül a lant volt a legfontosabb.
Sárai Gábor 14 éve kezdte el a lantjáték elsajátítását a brémai zeneművészeti főiskola régi zene tanszakán, előtte klasszikus gitáron tanult. Jelenleg Észak-Németországban él, gitártanár és emellett lantkoncerteket ad. Danczi Mónika háromévesen kezdte a fellépéseket. Zenei tudását főleg általános iskolai tanárának és a kürti énekkarnak, valamint önszorgalmának köszönheti. A reneszánsz zenei esteken kívül jelenleg még saját együttesében a Hajnalvándorban zenél és énekel 15 éve. A koncerten Bakfark Bálint, Alonso Mudarra, Luys Narvaes, Enriquez Valderrábano, G.C. Barbetta és John Dowland szerzeményeinek előadása hallatán érzékelhetővé vált a művészi lélek kisugárzása.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>

Wirth Jenő, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47096,46283″}