48209

Világunkat mindig is a kreativitás, illetve a kreatív emberek viszik előbbre. A kreatív ember mind amellett, hogy ötletes, találékony és leleményes, mindig újszerű megoldásokkal rukkol elő. Életünk problémáit megközelíthetjük a régi megszokott eljárással vagy új, eddig nem járt úton haladhatunk a megoldás felé. A legtöbb területen ezek az új, egyedi, nem megszokott gondolatok és tettek hozhatják a várt eredményeket. A kéz pedig mindig kéznél van.
A tészta bölcsője” Szicília, innen terjedt szét egész Itáliában. A XVII. században már Nápolyt tekintették a tészta fellegvárának, és eddigre már a királyi asztalokra is felkerült, mára pedig nagymértékben forradalmasította ez az élelmiszer a konyhákat Európa-szerte. Az egyszerű alapreceptből – liszt, só és víz – azóta számos finomabbnál-finomabb változat alakult ki. Száraztésztát nem csak enni lehet! Készíthetünk belőle például karácsonyfadíszeket és még sok dísztárgyat. A száraztészta nagyon olcsó barkácsalapanyag, ráadásul egyáltalán nem mérgező, így gyerekek is nyugodtan dolgozhatnak vele. A maradék pedig biztosan nem vész kárba. A boltokban a legkülönfélébb tészták kaphatók, amelyekből egy kis fantáziával mutatós figurákat készíthetünk. Hozzávalók:- száraztészták (orsó-, kerék-, és virágformájú-, lasagne-, vékonyabb, vastagabb rövid csőtészták, hosszú metélt) – alacsony(!) hőmérsékletű ragasztópisztoly (UHU), – akril tempera vagy akrillakk spray. Tehát mit is készíthetünk száraztésztából?
A választ Karván kaptuk meg, ahol Törökné Zajos Erzsébet száraztésztából készült alkotásait csodálhattuk meg.
„Díszek tésztából – Ezt a dolgot egészen biztosan nem én találtam fel, mivel két és fél éve foglalkozom száraztésztából készített díszek készítésével. A család, ismerősök, barátok részére tésztából készült karácsonyfákkal indult az én száraztészta világom. Száraztésztából előbb angyalkákat csináltam, majd karácsonyfát. Azóta az alkotásainak száma egyre bővül, legújabb darabjai a Tádzs Mahal, egy vonat és egy kalózhajó.
A tésztáim azóta útra keltek a régióban, velük együtt száll az üzenet, s áramlik a szeretet. Kezdetben nem volt tudatos, de észre kellett vennem, hogy általam a tészta üzenetet hordoz. Sokarcú a tésztavilág… itt mindenki megtalálhatja azt a formáját, amely a leginkább fogára való” – mondta beszélgetésünk elején Török Erzsébet. – De éppen az benne a jó, hogy nagyon egyszerűen megvalósítható. A kiindulási alap egy marék tollhegytészta, kagylótészta, ehhez kell még egy ragasztópisztoly, és akrilfesték, spray vagy ecsetes formában, és máris készen vannak a díszek. Ha már az ember benne van a témában, az interneten is számtalan ötlet lelhető fel, például a tészta festésével kapcsolatban is. Mindenféle fajta tészta felhasználható, a rövid makarónitól kezdve, a masnitésztán át a pennéig, ami felfűzhető, ha mondjuk nyakláncról van szó, de ha éppenséggel egy képet szeretnénk készíteni, akkor még ez sem szab határt, csak és kizárólag a tésztagyártók fantáziája.
A festés: kell hozzá néhány lezárható zacskó, denaturált szesz (vagyis fertőtlenítésre használatos alkohol) és ételfesték. Egy negyed bögre alkohol szükséges 1-2 bögre tésztához, és néhány csepp ételfesték mindegyik zacskóhoz. Ha kb. egy órára beletesszük a zacskó az alkoholos-festékes zacskóba a tésztát, utána leöntöm róla a felesleges alkoholt, és szépen szalvétára helyezve ki lehet szárítani, mondjuk egy éjszakán át. Egy másik alkotó szerint víz és ételfesték is tökéletesen megfelel, kb. 30 percig kell benne áztatni a tésztát.
Mostanában folyton elmerengek, a környezetem szerint beszippantott a tésztavilág… állandóan azon agyalok, milyen új ötletekkel gazdagíthatnám a tésztából készíthető díszek tárházát. Keresek, kutatok, s ha számomra tetsző dologra bukkanok, akkor a megvalósításig nem nyugszom. Így történt a karácsonyfák elkészítése kagylótésztából is, s rögvest befészkelte magát a fejembe, ellenállhatatlan vágyat keltve elkészítése iránt. Annyira akartam, hogy bevonzottam a gyermelyi tésztát… leugrottam a legközelebbi kisboltba és mosolygott rám a polcról… szinte könyörgött, hogy vigyél haza, szeretnék részese lenni a karácsonyodnak! Lehet erre nemet mondani?! Az Országház például 24 kg Gyermelyi Tésztából készült. Manapság már szinte minden, környezetünkben vagy otthonunkban megtalálható apróságból lehet mutatós és egyedi dísztárgyat készíteni. Ilyen hasznos és nagyon olcsó barkácsalapanyag a száraztészta is, amelyből rengeteg különböző formájút lehet vásárolni. Néha a meglévő ötletünkhöz kell megfelelő formájú tésztát keresni, néha pedig a tészta formája adja az ötletet egy figura elkészítéséhez. Lehetőségeink száma gyakorlatilag kifogyhatatlan. Ugyanis ezekhez az ötletekhez legfontosabb a fantázia, a kivitelezése az már egy kis ügyességen múlik, sok gyakorlással, kitartással. A lényeg, hogy szeretettel csinálom, szívvel, lélekkel, és nagyon tudok örülni az elkészült munkámnak. Nekem kikapcsolódást jelent! Kellemes időtöltés, amitől feltöltődöm és amiben sikerélményem van”.
Török Erzsébet száraztésztából készült alkotásait látva, remélem rajtam kívül még nagyon sok embert meggyőz arról a tévhitről, miszerint nem mindenki kreatív. Ez egész egyszerűen nem igaz, minden ember az. Ezt a nagyon rossz berögződést tanuljuk mindenhol, az iskolában, a munkahelyünkön, és ez az, ami most az üzleti élet egyik legnagyobb problémáját jelenti. Gyakran hallom, ahogy arra panaszkodnak emberek, hogy valamire azért nem képesek, mert nem elég kreatívak. Az ilyen alkotások bemutatása segít ezeknek az embereknek ismét ötletgazdaggá, kreatívvá válni, megmutatni, hogy ezek a képességek bennük is megvannak, és ha sikerül újra előhozniuk, azt a későbbiekben nagyon jól tudják majd kamatoztatni a munkájuk során is. A kreativitás napi szinten alkalmazható, bárkiből “művész” válhat a munkahelyén, otthon, a szabadidejében. Csak akarni kell és hinni benne! Tudatosan kell tennünk azért, hogy munkánkat élvezettel végezzük és ne kényszerként, hanem élményként éljük meg. Hobbija az embernek érdeklődés és örömszerzés miatt van, nem anyagi eredményekért. A cél az önmegvalósítás, vágyak kiélése, a személyes célok megvalósítása.
Az eseményről készült képek megtekinthetők a Képgalériánkban.

Miriák Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38606″}