48077

Dunaszerdahelyen az augusztus 20-i ünnepségsorozat a Szent György római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmisével kezdődött, majd a Szent István királyunkról elnevezett téren államalapító királyunk szobránál folytatódott, amely tetején található korona jelképezi a magyar egységet és államiságot, a koronát tartó, hosszúra nyúló oszlop pedig a nemzet hajlíthatatlan gerincét.

Augusztus 20-án este negyed hétkor a város polgármestere, Hájos zoltán, és politikai pártok képviselői, valamint társadalmi és civil szervezetek, az oktatásügyi intézmények vezetői ünnepi koszorúzással emlékeztek Szent Istvánra.
Az ünnepség a Szent György kórus karénekével kezdődött, majd Hájos Zoltán köszöntötte az ünneplő közönséget.
Ezt követően Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, az MKP elnöke méltatta az államalapító királyunk életét és munkásságát.
Beszédében Szent István máig ható intelmeit hangsúlyozta, hogy tartsuk meg magyarságunkat, őrizzük meg önazonosságunkat.
A beszéd elhangzása után az önkormányzat, a pártok és testületek, alapítványok, szervezetek, egyházak, oktatásügyi intézmények vezetői, képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Az ünnepi koszorúzás a Városi Művelődési Központ színháztermében immáron ötödik alkalommal sorra került ünnepélyes képviselőtestületi üléssel folytatódott, amelyen átadásra kerültek a 2014-es városi kitüntetések.
Míg 2012-ben díszpolgári kitüntetésre nem érkezett javaslat, az idén 2013-hoz hasonlóan ezt a díjat is odaítélték.
A városi képviselők a június végi ülésen egyhangúlag jóváhagyták az idei városi kitüntetésekre vonatkozó beterjesztést.
A hagyományt megtartva elsőként a város díszpolgára címet nyújtották át, amelyet olyan Dunaszerdahelyen kívül élő jelentős személyiségnek ítélnek oda, aki sok éves tevékenységével hozzájárult a város fejlődéséhez, gyarapításához, hírnevének terjesztéséhez.
A kitüntetést idén Budahelyi Tibor szobrászművész vehette át, aki a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria gyűjteményét magyar művészektől szerzett többtucatnyi műtárggyal gyarapította. Ezek között 20 nagyméretű szobor, több mint 200 kisplasztika és több mint 100 érme található. A művész szobrai fellelhetők a városi termálfürdőben és a Vermes-villa körüli parkban is.
2014-ben Pro Urbe-díjat kapott Rummer Mária, a dunaszerdahelyi kórház újszülött osztályának nyugalmazott főorvosnője. A díjat a csecsemő- és gyermekgyógyászat, valamint az egészségügyi felvilágosítás terén kifejtett kimagasló munkásságáért vehette át.
Pro Urbe-díjban részesült az idén 60 éves Csallóközi Néptáncegyüttes is. A díjat Oláh Attila, a néptáncegyüttes jelenlegi művészeti vezetője vette át. Az együttes székhelye ma Dunaszerdahelyen van, ám kisebb vándorlás után jutott csak el Csallóköz központjába: az együttes 1954-ben Pozsonypüspökin alakult Felső Csallóközi Táncegyüttes névvel, melynek alapítója Strieženec Horváth Rudolf volt. Pozsonypüspökiről előbb Somorjára költözött a csoport, majd Dunaszerdahely lett a végleges otthona, ahol az együttes felvette a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes nevet. A csoport vezetői voltak: Strieženec Horváth Rudolf, Quittner János, Dudek Ferenc, Brandl Ferenc, majd tavaly őszi halála óta Oláh Attila.
In memoriam Pro Urbe-díjjal tüntették ki a tragikus körülmények között elhunyt Tóth Lászlót, a DAC néhai alistáli származású legendás futballistáját, a legendás Audi – Tóth – Majoros hármasfogat középpályását, aki nyolc idényt töltött a sárga-kékeknél. Tóth László a Szlovák Nemzeti Liga kétszeres gólkirálya volt, a második ligában 106 mérkőzésen 68 gólt szerzett, amivel klubrekordot állított fel. A díjat az egykori labdarúgó özvegye, Tóth Gertrúd vette át.
„Mindenki így ismerte, hogy Tóth Laci. Bólints, Laci! Ezt kiabálták a lelátóról, és meg is hálálta a nézőknek. Minden erejével és tudásával a DAC csapatát, a dunaszerdahelyi népet szolgálta” – fogalmazott a díjátadás után Tóth Gertrúd.
Először került átadásra a Pro Urbe Juvenis kitüntetés, melyet annak a 26 évnél fiatalabb dunaszerdahelyi ifjú tehetségnek ítélnek oda, aki a város hírnevét a tanulmányi, alkotói, sport, kulturális, oktatási, nevelési, tudományos vagy társadalmi területen elért eredményeivel gyarapítja. A díjat Sághy Péter, a Dunaszerdahelyi Magángimnázium diákja kapta, akinek kedvenc tudományos területe mindenekelőtt a magfizika. A nfiatal tehetség az utóbbi években számos versenyen és pályázaton vett részt, amelyek közül kimagasló eredményeket ért el a középiskolások fizikai és kémiai olimpiájának kerületi, illetve országos fordulóiban. Az elmúlt tanévben a radioaktivitás élő szervezetre gyakorolt hatását vizsgálta a TUDOK-konferenciára benyújtott tanulmányában, melynek szlovákiai és Kárpát-medencei döntőjében is kategóriagyőztes lett, a nyáron pedig egy pályázat elnyerésével egy hónapot tölthet az Oxfordi Egyetem neurobiológiai kutatóintézetében, ahol jelenleg is tartózkodik. A díjat távollétében édesanyja vette át.
Az ünnepi ülés további részében Hájos Zoltán Polgármesteri díjakat adott át. A három díjazott egyike Medgyes Renáta atléta, távolugró, többszörös szlovák bajnok, a 2010-es barcelonai atlétikai Eb hetedik helyezettje.
A díj birtokosa lett Hakszer Tibor, a Dunaszerdahelyi Birkózóklub elnöke, háromszoros csehszlovák bajnok birkózó, veterán világbajnoki ezüst- és bronzérmes is.
A sorban harmadik polgármesteri díjat Gémesi György, Gödöllő polgármestere kapta, aki Dunaszerdahely és Gödöllő testvérvárosi szerződésének 20. évfordulója alkalmából részesült az elismerésben. A díjat már előzőleg, augusztus 15-én átnyújtották neki, mivel a rendezvényen nem tudta tiszteletét tenni.
Mnden éven az augusztus 20-i ünnepségen kerül átadásra az Év Pedagógusa díj is, melynek idei jelöltjei között szerepelt Bíró Kornélia, Gáspár Mária, Köles Katalin, Mészáros Márta és Penzinger Iván.
A város pedagógusainak döntése alapján a szakmai díjat idén Penzinger Iván, a Dunaszerdahelyi Magángimnázium matematika-fizika szakos tanára kapta, aki tavaly a pedagógiai közönségdíj győztese lett.
Az idei közönségdíjas Bíró Kornélia, a Kodály Zoltán Alapiskola német-orosz szakos pedagógusa lett.
Az ünnepi díátadás kulturális előadások közepette zajlott a Szent György Kórus, Keviczky Tünde és a Rivalda Színház színésznője, Szabó Mária közreműködésében.
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
HCS, Felvidék.ma