48870

A Lévai Szent László Kör szeptember 23-án emlékezni hívta a lévaiakat a lévai temetőbe. Az alkalomból apropója a 120 éve ezen a napon megalakult a Katholikus Körre való emlékezés volt.
Az esemény résztvevői a lévai temető Lakner kriptájánál gyülekeztek. A megemlékezés előtt adta át Ürge László, nagyapjától Elischer Józseftől örökölt a Lévai Katolikus Kör 1929-es vezetőségét és választmányát ábrázoló tablókép reprodukcióját, amit Müller Péter a Lévai Szent László Kör elnöke hálás szívvel köszönt meg. Müller Péter a Reviczky Társulás Léva és Vidéke Helytörténeti szakosztálya vezetőjeként, egyben a Reviczky Társulást is képviselte a megemlékezésen.
Müller Péter az ünnepi beszédében többek között így fogalmazott: „120 évvel ezelőtt 1894. szeptember 23-án pontosan ezen a napon alakult meg Léván a Katolikus Kör, mely 60 évig fejtette ki áldásos lelki és kulturális tevékenységét Léva közéletében. De sajnos hat évtizede éve már annak is, hogy erőszakos módon az akkori rendszer beszüntette a kör működését. Elkobozta annak a kör tagjainak adományaiból és munkájával épített impozáns székházát, melyet végül az 1970-es években a teljes megsemmisülésre ítéltek. Az 1950-tól eltelt idő sajnos sok mindent a feledés homályába merített, úgy ahogy Madách Imre, Az ember tragédiájának egyiptomi jelenetében írja: Ma mi azért gyűltünk össze pont ezen a helyen, ahol Lévai Katolikus Kör első elnökének Lakner Lászlónak van a nyughelye, hogy letörüljük ezt a több vonalnyi időréteget, emlékezzünk és tisztelegjünk eleink tenni akarása előtt, valamint erőt merítsünk nemes szellemiségükből. Továbbá ez a nyughely rejti a minden körülmény között Istenben bízó és számos gyönyörű istenes vers szerzőjének Reviczky Gyula szerető nagynénjének, lévai nevelőanyjának Boronkay Ignácné sz. Reviczky Antónia földi maradványait, amit a kriptában található szép márványtábla is bizonyít. A Lévai Katolikus Körrel kapcsolatban egyre kevesebb ismeret van a lévai köztudatban, de kutatva a Lévai Katolikus Kör történetét a kör számos neves személyiségének neve került elő, kik közül még néhánynak megtalálható síremléke a lévai temetőben. A koszorúzás után az ő sírhelyeiket barangoljuk be, és ott gyertyát, mécsest gyújtunk.”
Az ünnepi beszédet követően az egybegyűltek közösen imádkoztak a Lévai Katolikus Kör valamennyi tagjának lelki üdvéért és kérték őket járjanak közben az általuk elindított szellemiség továbbviteléért, a békéért szíveinkben, a cselekvő szeretet megvalósulásáért életünkben, családjainkban, közösségünkben, szülőföldünkön és a világban. A közös ima után a tiszteletadás jeleként a Lévai Szent László Kör és a Csemadok Lévai Helyi Szervezete koszorúzott a Lévai Magyar Asszonyok Ligája gyertyákat, mécseseket gyújtott Lakner László sírjánál. Majd valamennyien megtekintették ezt a nyilvánosság számára csak ritkán hozzáférhető történelmi nyughelyet.
Müller Péter kalauzolása mellett az emlékezők a Lévai Katolikus Kör neves személyiségeinek a lévai temetőben megtalálható sírjait keresték fel, ahol gyertyát gyújtottak és fohászkodtak az elhunytak lelki üdvéért. A séta során a résztvevők családi szájhagyományának köszönhetően számos ismert és ezidáig ismeretlen történet hangzott el a kör valamikori életéből. 23 sírt kerestek fel az emlékezők, 23 nemes életutat ismerhettek meg. A megemlékezés a Pápai Himnusz közös éneklésével zárult.
További képek a megemlékezésről megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>

Wirth Jenő, Felvidék.ma
Fotó: Müller Péter
{iarelatednews articleid=”48652,48626,48145,46385,45904″}