48879

Szeptember 27-én, szombaton kerül sor Pozsonyban az MKP Országos Tanácsának 7. ülésére, amelyen többek között a közelgő helyi önkormányzati választásokra való előkészületeket vitatják meg. Szigeti László OT-elnök szerint a pártvezetés bizakodva várja a megmérettetést.

Az idei esztendő legfontosabb feladata az MKP számára a helyhatósági választásokon való sikeres szereplés, amely egyben katalizátora lehet a 2016-os parlamenti választásoknak is. A cél a jelenlegi pozíciók megtartása, illetve azok bővítése. Jelenleg mintegy kétszáz polgármestere és kétezer képviselője van a pártnak, ami országos viszonylatban is komoly eredménynek számít. „Most is bizakodóak vagyunk, óvatos optimizmussal tekintünk a megmérettetés elé, bár tisztában vagyunk azzal, hogy az utolsó helyi önkormányzati választások óta sok minden megváltozott a regionális és helyi politikában.” – mondta el a Felvidék.ma-nak Szigeti László.
Míg a 2010-es sikertelen parlamenti választásokat követő önkormányzati voksolások arról is szóltak, hogy az MKP megmarad-e a szlovákiai politikai palettán, idén a sikeres megyei, államfő- és európai parlamenti választást követően más a helyzet. A négy éve mandátumot szerzett polgármesterek, képviselők számolnak el munkájukkal a helyi közösségeknek, s november 15-én a bizonyítványukat a választók állítják majd ki. Ahol négy éve nem sikerült nyernie a pártnak, most számára az a feladat, hogy alternatívát, új jelölteket mutasson fel a helyi közösségek fejlődése érdekében. Az MKP vezetése kiemelten fontos szempontnak tartja azonban azt is, hogy a helyi közösségek olyan vezetőket, képviselőket válasszanak, akiknek szívügye az iskola, főleg ott, ahol annak léte az oktatásügyi törvény módosítása miatt veszélybe került. „Jelöltjeink többsége érzi annak a súlyát, hogy az oktatás meghatározó kérdés, az iskolát fenn kell tartani, mert óriási megtartó ereje van a közösség számára. Minden polgármesternek, képviselőnek a végsőkig küzdenie kell az iskola megmaradásáért” – véli az OT elnöke.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48851,48750,48735,48665″}