48801

Szlovákia lakosságának csaknem a fele (47 százaléka) nem választja újra a jelenlegi polgármestert, más jelöltre adja voksát az őszi önkormányzati választásokon, írja a Focus ügynökség közvélemény-kutatására hivatkozva a Sme napilap.
Az ügynökség adatai alapján a megkérdezetteknek több mint az egyharmada (37 százalék) választaná meg újra az adott település jelenlegi első emberét. A közvélemény-kutató intézet még július folyamán kérdezte meg az önkormányzati választásokról az embereket. A reprezentatív kutatásba 1050 fő kapcsolódott be.
A megkérdezettek 47 százaléka válaszolta a feltett kérdésre azt, hogy inkább más jelöltet karikáz be a mostani vezetés helyett. Ám mindösszesen 13 százalékuknak volt konkrét személyi jelöltjük, a fennmaradó 34 százalék még nem döntött.
A jelenlegi polgármesterrel a megkérdezettek 37 százaléka elégedett, s egyben bizalmat is szavaz nekik a novemberi választásokon. A kutatásban részt vevők 16 százaléka pedig nem tudott egyértelmű választ adni a kérdésre.
Azoknak az adatközlőknek, akik elégedettek a mostani vezetéssel, és újra is választanák azt, nagy többsége 2000 lakosúnál kisebb településen él. Emellett potenciális MKP- és Smer-választó.
Új vezetést választanának a 2000-nél több fős települések lakói, ezek nagy többsége potenciális Most-Híd-, SaS-, NOVA-, OĽaNO-, Smer- és SNS-választó.
Az 50 000-től nagyobb településeken a megkérdezettek többsége nem tudott egyértelmű választ adni az ügynökség kérdésére.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48772,47759″}