reformatus04-300

A Pátria rádióban szeptember 14-én a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája az ismeretlen ördögűző, illetve az ellenségkeresés. Szó lesz a bajánházai lelkészbeiktatásról, valamint beszélgetés hangzik el Buza Zsolttal, a teológiai tudományok friss doktorával és a missziológia, diakónia és szociális munka tanulmányi szakon végzettekkel.
A tanítványok megtiltották egy ismeretlennek, hogy Jézus nevében ördögöket űzzön ki, mivel nem tartozott hozzájuk. De ellenség az, aki nincs ellenünk? A témáról bővebben Demes Tibor hardicsai lelkipásztor szól a hallgatókhoz.
Augusztus végén iktatták be a bajánházai egyházközség élére Kondásné Béres Henriettát. A beszélgetésből kiderül az is, hogy miért csak tíz év elteltével került sor erre az eseményre.
A teológiai tudományok doktorai közé sorakozott be Buza Zsolt rozsnyói lelkipásztor is, aki a  Szlovákiai Református Keresztyén Egyház történetét írta meg a 1945-től 1989-es időszakig. A doktori munkájának témájáról kérdezzük őt, valamint arról, hogy miért fontos a tudományos munkavégzés is egy lelkipásztor számára.
Kit miért vonz a missziológia, diakónia és szociális munka tanulmányi szak és mit lehet majd vele kezdeni ? Az idén négyen szereztek képesítést a Református Teológiai Karon. Közülük Števár Andrea és Gulyás Hajnalka mondja el, hogy miért jelentkeztek erre a szakra, és mit adott nekik a hároméves tanulmányi idő.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Az egyházi műsor hangos ajánlója itt hallgatható meg.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

Reformata, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48258,47965,47682,47397″}