48363

Idén Szlovákia a Világgazdasági Fórum versenyképességi táblázatában a 75. helyet foglalja el, ami a tavalyi évhez képest három pozícióval való előrelépést jelent – informál a SITA hírügynökség.
Mindez a Globális Versenyképességi Jelentés 2014-2015 adataiból derül ki, amelyről a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) informálta a nyilvánosságot.
„Az értékelésben bekövetkezett fordulat a makrogazdaság stabilizálásának, a csökkenő deficitnek és a kormány adócsalással szembeni erőteljesebb fellépésének köszönhető” – fejtette ki Róbert Kičina, a PAS ügyvezető igazgatója.
Mindezek ellenére Szlovákia megítélése a táblázat szerint a továbbiakban is aggasztó, ezért a versenyképesség erősítése érdekében további intézkedéseket kell foganatosítani.
„Ezen szükséges intézkedések közé tartozik a közintézmények, elsősorban a bíróságok és a jogérvényesítés hatékonyságának a növelése, a vállalkozói szféra által joggal kifogásolt korrupció és klientelizmus elleni határozottabb fellépés, az adórendszer hatékonyságának a növelése és a kiváltságok eltörlése, valamint a társasági adó mértékének a környező országok szintjére való csökkentése ” – véleményezte Kičina.
A Világgazdasági Fórum szerint a negatívumok közé sorolható továbbá a magas adminisztrációs teherviselés, az átláthatóság és a közkiadások hatékonyságának hiányosságai, valamint az elmaradott oktatási rendszer és az alacsony színvonalú innováció.
A Világgazdasági Fórum idei értékelésében 144 ország szerepel, a dobogó legfelső fokát már hat éve Svájc foglalja el, míg másodikként megtartotta helyét Szingapur. Az Amerikai Egyesült Államok a tavalyi ötödik helyről feljebb kúszott a harmadik helyre.
A tavalyi év vonatkozásában kiemelkedő Csehország előrelépése, amely a 46. helyről a 37. helyre lépett fel, s ezáltal a visegrádi négyek vezető tagállama lett e tekintetben.
Lengyelország a 42. helyről a 43. helyre csúszott le, Magyarország pedig 3 hellyel feljebb lépett, jelenleg a 60. helyet foglalja el.
A Világgazdasági Fórum világviszonylatban tevékenykedő vezető alkalmazottak véleménye alapján kialakított elemzésből és elérhető statisztikai adatokból állítja össze az említett versenyképességi táblázatot. A februártól júniusig tartó felmérésben több mint 14 ezer menedzser vett részt a világ minden tájáról.
Szlovákiában a PAS koordinálta a felmérést, amely felhívás által 240 nagyvállalatot és 240 kis- és középvállalatot szólított meg.

HCS, Felvidék.ma