48684

Az Európai Néppárt EP-frakciója az EPP jelentéstevőjévé választotta Csáky Pált, akinek a többi frakcióval együtt kell véleményeznie a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló európai bizottsági irányelvtervezetet.

A téma fő bizottsága a LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság), fő felelőse pedig Caterina Chinnici olasz szocialista képviselő. Az irányelvtervezet célja, hogy minimumkövetelményeket határozzon meg Unió-szerte a büntetőeljárásban gyanúsított vagy vádlott gyermekek jogainak vonatkozásában úgy, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét tartja szem előtt.
A szóban forgó irányelvtervezet részét képezi annak az irányelvcsomagnak, amellyel az európai intézmények közelebb szeretnék hozni a büntetőeljárásra vonatkozó nemzeti jogszabályokat, illetve európai minimumkövetelményeket határoznának meg. Eddig már elfogadásra kerültek a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról, a tájékoztatáshoz való jogról és az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról szóló irányelvek.
Csáky Pál feladata az lesz, hogy a téma néppárti főfelelőseként az Európai Néppárt számára fontos vonalat beemelje az irányelvbe, illetve az Európai Néppárt részéről tárgyaljon majd a témában.
A tervezet még az előző választási időszak alatt került az Európai Parlamentbe, de a közelgő választások miatt még a kezdeti stádiumban megszakadt a folyamat. Az akkor fő felelőssé választott szocialista képviselő ugyanis nem került be újra az Európai Parlamentbe, így most az egész eljárás elölről kezdődik. Az irányelv akkor kerül elfogadásra, ha a végső fázisban sikerül a nemzeti érdekeket követő Tanáccsal közös nevezőre jutni a témában – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Dunajszky Éva képviselői asszisztens.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48651,48586,48518,48421,47739″}