48895

A 10. fordulóval folytatódik hétvégén a DOXXbet II. labdarúgóliga keleti csoportjának küzdelemsorozata. Szombaton öt mérkőzést játszanak, a záró mérkőzésre pedig vasárnap délután Barcán kerül sor.
A nemrég még élvonalban szereplő eperjesiek ezúttal sereghajtóként a tizedik helyezett kassai Lokomotíva ellen próbálják meg begyűjteni mindhárom bajnoki pontot hazai környezetben.
Tovább szárnyalnak a bronzérmes bártfaiak, akik most otthon szeretnék folytatni nyomulásukat és újabb három ponttal gazdagítani eddigi gyűjteményüket. Szombati ellenfelük az újonc tőketerebesi csapat, amelynek már hat pontot sikerült idegenben szereznie.
A rimaszombati VSK ismét hazai pályán száll harcba a bajnoki pontokért, az ellenfél pedig az a szomszédos rózsaszállási csapat, amely az új idényben MFK Zólyom néven szerepel. Az utóbbi hetek folyamatos fejlődést mutató játéka és a két csapat hasonló helyzete miatt ezúttal már nyugodtan mondható a “háromesélyes” jelző a találkozóra.
A liptószentmiklósiak a hétvégi vereség után újra szeretnének visszatérni a korábbi győzelmek hullámhosszára, a vendég utolsó előtti Alsókubin pontszerzése meglepetést keltene.
A papírforma alapján tovább folytathatja menetelését az éllovas Nagymihály, ugyanis hazai pályán fogadja az 5. helyezett Poprád csapatát, amelynek öt idegenbeli mérkőzésen mindössze két pontot sikerült szerezniük.
A forduló vasárnapi záró mérkőzésén a hetedik helyezett kassai fakó a kilencedik szepsieket fogadja, akik az idény során csupán egyszer diadalmaskodtak idegenben.

A DOXXbet Liga, keleti csoport 10. fordulójának programja:
szeptember 27. (szombat)
1. FC Tatran Eperjes – FK Lokomotíva Kassa 15,00, v.: Somoláni A.
Partizán Bártfa – Slavoj Tőketerebes 15,00, v.: Samotný
MŠK Rimaszombat – MFK Zólyom 15,00, v.: Očenáš
MFK Liptószentmiklós – MFK Alsókubin 15,00 v.: Chmura
MFK Zemplín Nagymihály – FK Poprád 17,30 v.: Valášek
szeptember 28. (vasárnap)
MFK Kassa B – FK Szepsi 15,00 v.: Trenčanský

Csomós Elemér, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”48714,48546,48447,48392,48295″}