48882n

Galántán sajtótájékoztatón jelentette be szeptember 26-án az MKP  és az SDKÚ-DS, hogy koalícióban indulnak, a november 15-ei önkormányzati választásokon a függetlenként induló jelenlegi polgármester újraválasztását támogatják.
Az SDKÚ-DS részéről Horváth Zoltán elnök nyilatkozott, az MKP-t Biró László képviselte. A sajtótájékoztatón részt vett Maťašovský László polgármester is.
Horváth Zoltán elmondta, hogy az MKP és az SDKÚ-DS évek óta eredményesen együtt dolgoznak, négy éve közös klubot alkotnak a városi képviselőtestületben. A koalíciós szerződést már aláírták. Horváth elárult, hogy pártja előbb őt jelölte polgármesterként, de a feltétel volt, hogy megszerezze a Most-Híd és az MKP támogatását is. Miután a hármas koalíció nem jött létre, nem indul polgármester-jelöltként az önkormányzati választásokon.
Biró László hangsúlyozta, az SDKÚ-DS párttal megtalálták a közös nevezőt a program és a polgármesterjelölt személyét tekintve is. Az MKP-nak is volt saját jelöltje, ám arra törekedtek, hogy a polgármesterjelölt mögött minél szélesebb körű támogatás álljon. „Úgy döntöttünk, nem osztjuk meg a szavazótábort, hanem összefogunk” – mondta Biró László, aki a jelenlegi választási ciklusban az MKP és az SDKÚ-DS közös klubjának frakcióvezető-helyettesi tisztségét is ellátta. „Elmondhatjuk, hogy a város érdekében cselekedtünk. Az első két év nehezebb időszak volt, a ciklus második felében konszolidálódott a helyzet. A polgármesterrel Galánta érdekeit szem előtt tartva megtaláltuk a közös nevezőt. Úgy látjuk jónak, hogy ez az erős szövetség folytatódjon, a galántai polgárok oldalán állunk. Folytassuk közösen!” – tette hozzá Biró László
Maťašovský László köszönetet mondott a két pártnak jelöltsége támogatásért, és azért a munkáért is, amit Galánta fejlődése érdekében az elmúlt években végeztek. A közös programon már dolgoznak, ennek néhány alapelvét felsorolta. Ezek közé tartozik a közbiztonság erősítése, a kétnyelvűség széles körű kiterjesztése valamint Galánta turisztikai vonzerejének növelése. Galánta legnevesebb épülete a neogótikus kastély a közelmúltban az Európai Unió alapjaiból mintegy két és félmillió eurónyi támogatást kapott, tehát a kastély felújítása a következő években is folytatódik.
A sajtótájékoztató is két nyelven folyt. Az SDKÚ-DS elnöke szlovákul, az MKP képviselője döntő részben magyarul szólt, a polgármesterjelölt szlovákul és magyarul is szólt az újságírókhoz.  Az MKP és az SDKÚ-DS hamarosan ismét közös sajtótájékoztatót tart, amelyen önkormányzati képviselőjelöltjeiket mutatják majd be.

ON, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48830,48804,48781″}