48678

A Szív Alapítvány a szeptember 26-ai szív napja alkalmából kampányt indít, amely során felhívja a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezető kockázatokra. Az ország számtalan helyén, így a dél-szlovákiai városokban is ingyenes koleszterinszint- és vérnyomásmérésekre kerül sor. Pozsony és Kassa között az északi vonalon ismét indul a kórházvonat, az egyes megállókon átlagosan 200-250 embert vizsgálnak ki.

Szlovákia polgárai átlagosan 52 éves korukig nem szenvednek komolyabb betegségekben, ám az Európai Unió átlagához képest ez rossz mutatónak számít, hiszen az tíz évvel több. A hazai adatok, de az Eurostat és az OECD statisztikái is azt mutatják, hogy nálunk már a fiatalabb generáció körében is még mindig nagy a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők száma. Az elhalálozások több mint felét a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák, figyelmeztet a Szlovák Kardiológiai Társaság. Iveta Šimková szerint mindez annak ellenére igaz, hogy már történt pozitív elmozdulás, az utóbbi években javultak a számok. „Az elhalálozások aránya e téren öt százalékkal csökkent. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy 2005 óta folyamatosan csökken a dohányzók száma is” – jegyezte meg a társaság elnöke. Hugyivár Imre gyakorló orvos, megyei képviselő, az Egészségügyi Felügyelet egykori munkatársa is tapasztalataira hivatkozva megerősíti a Felvidék.ma-nak: az elmúlt években valóban javultak a számok Dél-Szlovákiában is, így véleménye szerint a magyarság mutatói sem rosszabbak az országos átlagnál. Robert Ochaba, az országos tisztiorvosi szolgálat munkatársa úgy véli, mindehhez nyilván hozzájárultak a megelőző kampányok is. Mário Mikloši, az egészségügyi minisztérium főosztályvezetője fontosnak tartja az úgynevezett egészséges életmód kódját, azaz ne dohányozzunk,  ügyeljünk vérnyomásunkra és a koleszterinszint optimális alakulására és mozogjunk napi 30 percet, hiszen már a rendszeres séta is javítja a vérkeringést. Így tíz emberből akár kilencen is elkerülhetik ennek a betegségnek a kialakulását. A megelőzésre egész életünkön át figyelni kell, mondja, s bár az egészséges táplálkozás főleg a fiatalok körében terjed, a dohányzás, az alkohol káros hatásairól és a stresszről még mindig sokan megfeledkeznek.

BA, Felvidék.ma