48361

Az idei szeptember másodikai tanévnyitó Zselízen kissé eltért a megszokottól, mivel az iskola egy multifunkciós sportlétesítménnyel gazdagodott, amelynek átadását a tanévkezdésre időzítették. A pálya építését a városi önkormányzat a vidékfejlesztési minisztérium Leader programja által kiírt pályázat keretén belül valósította meg.
48361 1A város már rendelkezik egy műfüves kispályával, mely a szlovák alapiskola területén található, de ez a most átadott a maga nemében elsőnek számít.
Az iskola igazgatónője szerint a lehető legjobb helyre került a pálya, a helyi fiatalok sportolási lehetőségként nagyon jól ki tudják használni a létesítményt, nem beszélve arról, milyen jó szolgálatot tesz majd az iskolának is a mindennapi oktatási folyamatban.
Az ünnepélyes átadáson Bakonyi Pál polgármester azt is kihangsúlyozta, hogy nemcsak az iskolát, hanem Zselíz minden polgárát szolgálja majd a sportlétesítmény.
48361 2A pályát a polgármester egy góllövéssel és a városi színeit jelképező szalag átvágásával avatta fel, majd a katolikus és református lelkipásztorok együttesen szentelték fel a sportpályát.
Az ünnepségen részt vett a város vezetése, képviselő-testületének több tagja, egyben Csenger Tibor, Nyitra megye önkormányzati képviselője is.
A pálya leginkább labdarúgásra, kosárlabdázásra, röplabdázásra, teniszezésre szolgál, de sok egyéb labdajátékra is remek lehetőséget kínál.

Csonka Ákos, Felvidék.Ma