48398

Az SDKÚ-DS elnöke, Pavol Frešo szerint Robert Fico kormányfő veszélyes játékot játszik Szlovákiával és annak polgáraival. Az ellenzéki párt elnöke a kormány Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos álláspontjára reagálva a SITA hírügynökségnek elmondta, ha az érintett felek nem hajlandók megegyezni, a szankciók békés eszközül szolgálhatnak ahhoz, hogy Oroszország felhagyjon a helyzet destabilizálásával Ukrajnában.
„A rövidtávú hatásuk összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az a veszély, amely a folytatódó vagy a nagyobb ukrajnai konfliktus esetén fenyeget. Ma már csak az nem látja és hallja, aki nem akarja, hogy a kelet-ukrajnai helyzetet Oroszország destabilizálja” – fogalmazott Frešo.
Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS parlamenti frakciójának elnöke szerint Európa jelenleg a hidegháború befejeződése óta 1989 utáni legnagyobb geopolitikai válságát éli. Az ellenzéki képviselő szerint Szlovákiának, amely az unió és a NATO tagállama is, saját érdekében – mivel a szóban forgó szövetségek keleti határán fekszik – védelmeznie kellene a hozzá hasonlóan demokratikus értékeket valló intézmények közös álláspontját. „A hasonlóképpen stabil és demokratikus Ukrajna Szlovákia első számú geopolitikai prioritása kellene, hogy legyen” – fogalmazott Kaník, aki szerint Robert Fico a mečiarizmus idejébe veti vissza az országot, és kirekeszti Szlovákiát a fő európai civilizációs áramból. „A kormány alibista döntése a szankciókról megmutatta, hogy nem Szlovákia, nem a szövetségeseink érdekeit képviseli, hanem Oroszország érdekeit. S teszi ezt akkor, amikor az Észak-atlanti Katonai Szövetség csúcsszerve ülésezik, mégpedig az illetékes parlamenti bizottság beleegyezése nélkül, annak ellenére, hogy az előző szankciócsomagot maga is támogatta” – jelentette ki Kaník.
Monika Flašíková Beňová (Smer-SD) EP-képviselő viszont közleményében azt állítja, hogy a tartós feszültségért Kelet-Ukrajnában és az ezzel összefüggő kereskedelmi háborúért az Unió és Oroszország közt jelentős mértékben az európai diplomácia csődje a felelős, Catherine Ashtonnal az élen. Az EP-képviselő szerint ennek a következményei még sokáig sújtanak majd bennünket, akkor is, ha a konfliktust idővel sikerül megoldani.
Flašíková Beňová szerint a kelet-ukrajnai helyzet és az Oroszországgal szembeni, fokozatosan elmélyülő gazdasági szankciók azt eredményezik, hogy a rövid ideig tartó gazdasági fellendülés után az uniónak újfent gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie. Véleménye szerint nem csupán a szankciók azonnali következményeiről van szó, hanem az orosz piacon való jövőbeli üzleti lehetőségek korlátozásáról is. „Nem lehetünk naivak, és nem gondolhatjuk, hogy a konfliktushelyzet befejezése után az unió területén gyártott termékeket mindenki tárt karokkal várja majd Oroszországban. Az európai diplomácia hibái a harcok befejeződése után is még hosszú ideig visszaütnek ránk” – jelentette ki a képviselő asszony.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48388,48352,48056,47886″}