48358

Szlovákia a walesi Newportban tartandó NATO-csúcson kijelenti, hogy 2020-ig a GDP 1,6 százalékára emeli a védelmi költségvetését. A hírt Andrej Kiska köztársasági elnök a csúcstalálkozóra való elutazása előtt jelentette be az újságíróknak.
Amint azt az államfő elmondta, Szlovákia a találkozón világos álláspontot képvisel majd az alapvető kérdésekben. „A védelmi kiadások terén kötelezzük magunkat a kiadások csökkentésének leállítására, és 2016-ig szeretnénk elérni, hogy a védelemre szánt költségvetési kiadások 20 százaléka a hadsereg korszerűsítésére menjen” – fogalmazott az államfő.
Kiska a szlovák küldöttség vezetőjeként a csúcstalálkozón kinyilvánítja Szlovákia hajlandóságát Ukrajna megsegítésére, mégpedig „anyagilag és képzés formájában is azokon a területeken, amelyek Szlovákia erősségei”. „Egyúttal megerősítjük az afgán biztonsági erők megsegítésére tett kötelezettségünket is 2015-ben” – fűzte hozzá.
Kiska arról is tájékoztatott, hogy a csúcstalálkozón való felszólalásával kapcsolatban találkozott Robert Fico kormányfővel, valamint a védelmi, belügy-, pénzügy- és külügyminiszterekkel is. „Konstruktív találkozók voltak, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon hiteles állásponttal megyünk a csúcstalálkozóra” – fogalmazott az államfő.
A NATO-csúcsot szeptember 4-5-én tartják Walesben. A találkozó főbb témái az Ukrajnának nyújtandó segítségen kívül az észak-atlanti szövetség védelmi képessége, azaz a keleti határ megerősítése, illetve a NATO-tagállamok védelmi költségvetéseinek növelése lesznek.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48339,48155,48118,48115″}