firesz logo

A Fiatal Reformátusok Szövetsége Cantate Domino kórusa a királyhelmeci gyülekezeti otthonban tartotta összpontosítását az elmúlt hét végén.
A rendszeres összpontosítások során nem csupán az a célja a kórusnak, hogy régebbi darabokat elevenítsenek fel, vagy hogy új kórusműveket tanuljanak, hanem az is fontos, hogy a kórustagok egymással és Urukkal legyenek közösségben.
A kórus 1997-ben alakult, Ágh Tibor népdalgyűjtő vezénylésével; 1998 és 2004 között Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy vette át a vezetést és csiszolgatta a hangokat. Őt követte a kórus karnagyának tisztében Süll Kinga egyházzenész, aki jelenleg is vezeti a kórust. Isten kegyelméből két megjelent hanghordozóval büszkélkedhető énekkar nem véletlenül választotta megalakulásának 10. jubileumi évében, 2007-ben a Cantate Domino, vagyis „Énekeljetek az Úrnak” nevet, hiszen céljuk nem más mint az Úrnak való hálaadás, énekszóban való dicséretmondás. Ezt tették október 5-én, vasárnap a Zempléni Egyházmegye két gyülekezetében is, ahol az istentiszteleteken énekeikkel szolgáltak a következő helyszíneken, ill. időpontokban: 11:00 Nagygéres; 14:00 Örös.

Forrás: refzem.eu / MV, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47864,44873,43963,34883″}