49517 3

Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő a felvidéki Csicsó református gyülekezetében tett látogatást október 25-én, a presbitérium és Lévai Attila lelkipásztor meghívására.

Csicsó (szlovákul Číčov) község az Alsó-Csallóközben, a történelmi Komárom vármegye nyugati határán, a mai Nyitrai kerület Komáromi járásában található. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Pozsonyi Egyházmegyéjében lévő csicsói református anyaegyházközséghez tartozik a kolozsnémai leányegyházközség és a füssi szórványegyházközség is.
49517 1Mint a másfél évtizede itt szolgáló lelkész-dékán elmondta: a félezres lélekszámú csicsói gyülekezetnek több éves várakozása lett beteljesítve, hiszen már az ezredfordulón meghívták köreikbe az akkori királyhágómelléki református püspököt, a romániai rendszerváltó forradalom hősét.
A gyülekezeti látogatásra csak most, a kelet-közép-európai politikai-társadalmi változások 25. évében kerülhetett sor, de ez szerencsés egybeesés is, hiszen mindennek rendelt ideje van, idézte a Prédikátor könyvét a vendéglátó lelkipásztor, utalva arra, hogy el kell jönniük a találkozások idejének, valamint arra is, hogy meg kell érniük az időknek a változásra.
Éppen ez időszerű gondolat mentén tartotta meg előadását Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnök a gyülekezet közössége előtt 25 év múltán – egyházi és nemzetiségi sorskérdéseink értékelése és jövőképe címmel. Mind az általa elmondottak, mind a feltett kérdések megválaszolása révén a közösség megismerkedhetett azokkal a tényekkel és körülményekkel, melyek a negyedszázaddal ezelőtti temesvári események folytán a történelem kitörölhetetlen részévé váltak.
49517 2A szabadság eszménye a Kárpát-medence térségében is szárnyra kapott, mindennapjaink egyik vezérlő csillaga – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
A szép számú hallgatóság örömmel fogadta az előadást és magát az illusztris vendéget, akinek életére és sokrétű, nemzeti és egyházi vonalon álló szolgálatára Tőkés László Isten gazdag áldását kérte.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48921,48689,48687,48536,41078,16641,14428,15063″}