49618

Lévára látogatott Begyik Tibor OCDS, háromgyermekes családapa, nyugalmazott kegytárgy-restaurátor, a Sarutlan Karmelita Rend harmadrendi tagja, a Szeretetláng mozgalom magyarországi vezetője, hogy előadásából első kézből ismerkedhessenek meg a mozgalommal.
A Lévai Szent László Kör Léva és vidéke magyar ajkú hívei számára október 18-án szervezték meg a találkozót. Az eseményre szombat délután került sor. A közös ebéd és a lévai Barsi Múzeum tárlatainak megtekintése után a Reviczky Ház nagytermében közös imával vette kezdetét a rendezvény.
Begyik Tibor kötetlen, derűs előadásmódjával saját személyes és családjának élettörténetén keresztül mutatta be, hogyan lépett be életébe a Szeretetláng.
A Szeretetláng lelkisége azokban a kinyilatkoztatásokban van, melyeket Jézus és a Szűzanya a budapesti Kindelmann Károlyné, Erzsébet asszonynak 1961 és 1983 közötti minden látványosságot és látomást nélkülöző ismételt relevációkban hagyott. Kindelmann Károlyné, Erzsébet asszony – lelki vezetője, Dr. Antalóczi Lajos prelátus szerint „egyszerű, szívós, sokat szenvedett egyéniség volt, kinek életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendkívül kemény böjt, a sok imádság és a porig való alázkodás” – a kapott üzeneteket az Úr határozott kérésére négy füzetbe jegyezte le, melyek később annak főpásztori jóváhagyásával a SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ c. könyv formájában jelent meg.
Mint megtudtuk, az Úr szavai szerint Erzsébet asszonyt szenvedései tették alkalmassá, hogy ő, mint egyetlen gyufaszál lángja milliók lelkében lángra lobbantsa Édesanyja Szeretetlángját, melyet a sátán tüze nem tud eloltani. S valóban úgy lett, ahogy azt a Szűzanya kinyilatkoztatásában megígérte, a Szeretetláng ügye „szívről-szívre futótűzként terjed el az egész világon”, ugyanis Magyarországon és külföldön szolgálatot teljesítő magyar lelkiatyák, szerzetesek, szerzetesnők fordításaik révén terjed a Szeretetláng lelkisége szerte a nagyvilágban, főleg Dél-Amerikában.
Az előadó elmondta, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja üzenete, hogy kiteljesítse a sátán elleni harc új kegyelmi formáját, az engesztelés „globális fegyvereként”. Az előadó szájából elhangzott számtalan szép Szűz Mária kinyilatkoztatásból csak néhányat említsünk: „Azt akarom, hogy egyetlen lélek sem kárhozzon el!”, „Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a Szeretet Tüzével, s az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt.”, „Ehhez kell nekem az áldozat, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek, Szeretetlángom fényét átvegyék.”
S mit is kell tennünk nekünk, hogy a Szűzanya Szeretetlángját tovább terjesszük? – tette fel a kérdést az előadó. A választ a Szűzanya adta meg Erzsébet asszonynak tett kinyilatkoztatásaiban. „Ó gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létre jönni lelketekben. Csütörtökön vagy pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjen. Az Engem engesztelő imába, az Üdvözlégybe foglaljátok bele a kérést: ÁRÁSZD SZERETETLÁNGOD KEGYELMI HATÁSÁT AZ EGÉSZ EMBERISÉGRE.”
Begyik Tibor a résztvevőket arra biztatta, hogy minél többen kapcsolódjanak be mozgalomba, és terjesszék a Szeretetláng lelkiségét, mert éhezik és szomjazzák annak kegyelmi hatásait.
A záróima után az előadót nagy tapssal jutalmazta a lelkes közönség. Majd a Lévai Szent László Kör elnöke hálás szívvel köszönte meg Begyik Tibornak a lévai látogatást, a lélekemelő és útmutató előadást, és emlékbe a kör köszönő oklevelét, lévai helytörténeti kiadványokat és a Lévai Szent László Kör a napokban összeállított első kiadványát nyújtotta át, mely az idén 120 éve alakult Lévai Katolikus Kör történetét mutatja be.
Ezt követően az előadó és a hallgatóság közötti kötetlen beszélgetésben folytatódott a Szeretetláng lelkiségének megismerése.

Wirth Jenő, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”45496″}