49273

Felelőtlen ígérettel kezdődött, jótékonysági koncerttel folytatódott, s egy megható és feledhetetlen találkozással zárult. A Felvidék Rádió az elmúlt hétvégén az erdélyi Dózsa Györgyön Böjte Csaba gyermekeinél tett látogatást, ahová azonban nem csupán adománycsomagokkal érkeztek, hanem vitték a legnagyobb hangfalakat is, hogy zenéjük egészen az égig szóljon. Villáminterjúnk Árvai Renátával, a Felvidék Rádió egyik alapítójával, aki a dózsagyörgyi gyerekek szeretetéről, ragaszkodásáról, az adott szó erejéről, és erdélyi utazásukról mesélt.

Azután, hogy a Felvidék Rádió még október elején Bátorkeszin jótékonysági estet rendezett Böjte Csaba, pontosabban a dózsagyörgyi Isten Irgalmasság Otthon gyermekeinek támogatására, egy új „ismerettel” lettünk gazdagabbak: Bátorkeszi és az erdélyi Dózsa György között a legrövidebb út a Felvidék Rádión keresztül vezet. De honnan a dózsagyörgyi gyermekotthonnal való kapcsolat, és egyáltalán a jótékonysági est ötlete?
Egészen prózai oka voltak a kezdeményezésnek: nyáron Böjte Csaba gyermekei Bátorkeszin jártak. A Dévai Szent Ferenc Alapítványnak van ugyanis egy felvidéki önkéntese, Nagy Beáta, aki tábort szervezett a dózsagyörgyi gyermekotthon tizenöt lakójának. Nagy Beáta megkért minket, Felvidék Rádiót, hogy szervezzünk a számukra egy táborzáró búcsúbulit, amit mi nagyon szívesen elvállaltunk. Itt találkoztunk először a gyerekekkel, akikkel nagyon gyorsan egymásra találtunk. Akkor és ott az én férjem kissé felelőtlenül kijelentette, hogy mi is elmegyünk hozzájuk, Erdélybe és Bátorkeszi után Dózsa Györgyön is zenélünk nekik. A két település azonban csaknem hétszáz kilométerre van egymástól, és mivel egyikünk sem volt olyan anyagi helyzetben, úgy gondoltuk, kissé felelőtlen ígéretet tettünk. De aztán megszületett az ötlet: egy olyan rendezvényt kell szervezzünk, amiből összejön az üzemanyagra való, meg a legfontosabbak. Ez volt az alapötletünk, ebből forrta ki magát később a Felvidék Rádió jótékonysági estje…

…ahol Vadkerti Imre, a Felvidéki Rockszínház és még sokan mások is felléptek. Valamennyien ingyen vállalták a szereplést?
Igen, valamennyien ingyen adtak koncertet a jótékonysági esten. Sőt, Vadkerti Imrétől amellett, hogy elhívta több művészbarátját, még pénzadományt is kaptunk.

Mekkora összeget sikerült összegyűjtenetek a gyermekotthon támogatására?
Amit ajándékba odaadhattunk, az 2300 euró volt, emellett 400 eurót sikerült még összegyűjteni a teljes útiköltségre, tehát összesen közel háromezer eurót jött össze, de legalább ilyen értékben vittünk még ruhákat, tartós élelmiszereket, számítástechnikai cikkeket és egyéb adományokat. Nagy segítségünkre volt a bátorkeszi önkormányzat, akiktől kaptunk egy kisbuszt, de olyan sok mindenünk volt, hogy még egy buszra volt szükségünk. Ebben a Szabad Újság tulajdonosától kaptunk segítséget.

Hogyan fogadtak Benneteket Dózsa Györgyön?
A gyerekek nagyon vártak, nem is akartak aznap iskolába menni. Mivel azonban egy kicsit eltévedtünk útközben, már suliban voltak, mire megérkeztünk. A magyar nyelv nagyon gazdag és szép, mégsem tudom leírni, milyen volt az, mikor a gyerekek megérkeztek a suliból, és megláttak minket. Szinte fizikai fájdalmat okozott az ölelésük. Az örömük nem az adománynak szólt, a második nap nézték csak meg mi van a zsákokba csomagolva. A legszívszorítóbb az volt, hogy nekünk, azaz a személyes találkozásnak örültek a legjobban, valamint annak, hogy betartottuk ígéretünket és eljöttünk hozzájuk… Azt kérték még a felvidéki búcsúbuliban, ahol nagyon élvezték azt, hogy hangosan szól a zene, hogy a legnagyobb hangfalakat vigyük magunkkal. Azt mondták azért, hogy az égben is hallják, hogy zenélünk. Szóval elvittük a hangfalakat, ami miatt egy-két csomag adomány nem is fért be a buszba, de Dózsa Györgyön, ott és akkor bizony égig szólt a zene…

lm, Felvidék.ma
Fotó: facebook
{iarelatednews articleid=”41342″}