49267

Enyhén romlott a demokrácia minősége Szlovákiában az idei év harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest – derül ki a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) szervezet Barométer elnevezésű elemzéséből, amelynek eredményeit a szervezet tagjai kedden ismertettek.
Az elemzés szerint 2014 harmadik negyedében a közepesnél rosszabb volt a demokrácia minősége Szlovákiában, az IVO által alkalmazott skálán 3,2-es értéket ért el. Ez az összesített mutató szeptember végén 0,1 ponttal volt rosszabb, mint az előző negyedév végén, és 0,3 ponttal volt gyengébb a 2013-as év átlagánál. “A harmadik negyedévben voltak problémás jelenségek és nyugtalanító tendenciák is” – magyarázta az aktuális értékelést Grigorij Mesežnikov, az IVO elnöke.
A civil szervezet szerint az elmúlt negyedévben a demokrácia minőségét jelző fő mutató romlását kizárólag a demokratikus intézmények és a jogállamiság helyzetének alakulása befolyásolta, a többi szegmens értékelése a vizsgált időszakban változatlan maradt. Míg a Közéleti Kérdések Intézete 2014 második negyedévében 3,25 ponttal értékelte a demokratikus intézmények és a jogállamiság helyzetét, ezt a részmutatót a harmadik negyedévben 3,5-es osztályzatra rontotta.
A rosszabb értékelés legfőbb oka Mesežnikov szerint a jogalkotási konszenzus keretének a parlamentben tapasztalt ismétlődő megsértése volt. Kifejtette: az ellenzéki javaslatoknak a napirendről való ismételt levétele, ami a baloldali kormánypárt parlamenti többsége részéről a vizsgált időszakban tapasztalható volt, veszélyezteti a parlamenti demokrácia alapelveit.
Az IVO Barométer szerint a harmadik negyedévben változatlan maradt a törvényalkotási folyamat helyzetét jelző részmutató, amely ismét 2,75-os értékelést kapott. Az előző negyedévihez képest változatlan maradt a sajtó függetlenségét értékelő mutató is, amelyre a közepes, 3-as osztályzatot adták.
Az IVO értékelése szerint az emberi és a kisebbségi jogok betartását jelző részmutató sem változott az előző negyedévihez képest, ismét a 3,5-es értékelést kapta. Ugyanakkor ez utóbbi szegmens értékelésével kapcsolatban a szervezet elnöke negatívumként mutatott rá a szlovák alkotmánybíróságnak arra a szeptemberi döntésére, amellyel a testület eljárásjogi okokra hivatkozva nem hozott érdemi döntést az állampolgársági törvény alkotmányosságát vitató beadványról. Ez Mesežnikov szerint azt mutatja, hogy a bíróság a döntés során elsődlegesen politikai, nem pedig emberi jogi megfontolásokat vett figyelembe.
Az IVO Barométer a demokrácia elveinek tiszteletben tartását vizsgálja a közélet négy területén. A jelentés a demokratikus intézmények és a jogállamiság, valamint a törvényalkotási folyamat helyzetét, illetve az emberi és a kisebbségi jogok betartását és a sajtó függetlenségét értékeli. A szervezet értékelési skáláján az 1-es osztályzat a demokrácia elvei betartásának ideális állapotát mutatja, az 5-ös értékelés pedig a leggyengébb besorolást jelenti.

MTI/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48483,47670,47223,45228″}