49625

Ján Richter munkaügyi miniszter leváltását azért kezdeményezte az ellenzék, mert a miniszter az ellenzéki politikusok szerint nem képes ellátni a feladatát. A Richterrel szembeni bizalmatlansági indítványra az Star EU ügynökség botránya tette fel a pontot, de azt is kifogásolják, hogy a miniszter csődöt mondott az uniós alapok merítésé terén. Az ellenzéki törekvés most is eredmény nélkül maradt, mivel a kormánytag leváltásához nincs elég szavazatuk, a Smer-kormány meg nem ért egyet Richter leváltásával.
A bizalmatlansági indítvány beterjesztői azt kifogásolják, hogy a Star EU ügynökség a munkaügyi minisztérium valamennyi – összesen 70 – közbeszerzését megnyerte, amelyeken részt vett. Az uniós alapok merítésével kapcsolatban az ellenzék arra is felhívja a figyelmet, hogy az Unió 400 millió eurós értékben leállította Szlovákia számára az alapok kifizetését, miközben az ország már végleg elveszített 135 millió eurót.
A kormánykabinet az ellenzék indoklását célzatosnak tartja, amely nélkülözi az ellenőrizhető tényeket. Robert Fico kormányfő szerint a javaslatban csupán egyetlen mondat van arról, hogy a miniszter nem képes ellátni a feladatát. „Minden másnak, ami ott le van írva, semmi köze sincs a miniszter munkájához. Amit előterjesztettek, csupán nevetséges iromány” – fogalmazott a kormányfő hozzáfűzve, a leváltás csupán „kínos kísérlet”. „A munkaügyi minisztériumban dolgoztak már ezelőtt mindenféle szociális szörnyszülöttek, de Ján Richter esetében el kell mondanom, olyan emberről van szó, aki a megfelelő helyen van, és jók az eredményei” – jelentette ki a kormányfő.
Fico szerint az elmúlt két évben 76 ezer új munkahely jött létre, és szerinte a munkáltató szervezetek képviselői értékelték a tárcával folytatott szociális párbeszédet is. „Richter miniszter egyetlen fontosabb jogszabályt sem készít elő a szociális partnerekkel folytatott nyílt dialógus nélkül” – mondta Fico.
Az ellenzéki képviselők bírálták Ficót is, amiért a védelmébe vette a minisztert. „Három vagy négy évvel ezelőtt Ján Richter utasítást adott arra, melyik cégnek kell megnyernie a pályázatokat. Ez klientizmus. S ha igen, felmerül a kérdés, ülhet-e egy ilyen ember a miniszteri székben” – tette fel a kérdést Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) a kormányfőnek. A liberális SaS-t képviselő Jozef Mihál viszont azt kérdezte a kormányfőtől, miért nem szólt hozzá a felszólalásában a szóban forgó botrányhoz. „Miért tanácsolta Richterrel együtt a polgármestereknek, hogy ez nyerjen (a Star EU – a szerk. megjegyzése)? Miért nem beszélt arról, hogy a bírósági végrehajtók nem kis támogatásokat kapnak, nagy szégyen ez Önnek meg a miniszterének is” – fűzte hozzá Mihál. Ugyanezt sérelmezte Ján Zajac (KDH) képviselő is, aki szerint Robert Fico is jelen volt azon a polgármesterekkel való találkozón, amelyen Richter azt tanácsolta, hogy a Star EU ügynökséggel működjenek együtt. „A miniszternek vállalnia kell a felelősséget, amit a múltban elkövetett. Ez a politikai kultúra, amivel azonban Önök a Smerben nem rendelkeznek” – üzente a kormányfőnek Zajac. Az indítványt kezdeményező Andrej Hlina független képviselő szerint megalapozottabb bizalmatlansági indítvány még nem volt a parlamentben.
A munkaügyi miniszter Ján Richter védelmében nyolc kelet-szlovákiai roma polgári társulás közös állásfoglalást adott ki. „A miniszter úr törekvései a munkanélküliség megoldásához és a munkanélküliek szociális helyzetének javításához vezetnek. Új munkahelyeket hoz étre, támogatja a szegénység elleni küzdelmet” – állt az állásfoglalásban, amelyet Mikuláš Horváth, a Bodrogközi Polgárok Regionális Fejlesztési Ügynökségének elnöke juttatott el a TASR hírügynökségnek.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48852,48828″}