49402

Hálaadó istentiszteletet tartottak az alistáli református templomban az egyházi alapiskola új tantermekkel való kibővüléséért. Az istentiszteleten szülők és gyermekeik hálát adtak a tudás hajlékáért.

A presbitérium és az iskolaszék tavaly úgy döntött, hogy a ki nem használt, rossz állapotban lévő kántorlakást felújítják. Így az iskola a nyár folyamán egy nagyobb tantermet kapott, és bővült a számítástechnikai terem is. Az osztályterembe a hetedikesek költöztek be, valamint a nagycsoportos napközi.
A sok munkához nagyon rövid idő állt rendelkezésre, a kántorlakás nagyon rossz, romos állapotban volt. Egy falat eltávolítottak, így a két helyiségből egy nagyobb lett. Az ablakokat kicserélték, az utcafrontra nagyobb méretűeket helyeztek el. A közüzemi munkálatok nehezítették meg leginkább a munkafolyamatot, nagyon fontos volt, hogy időben végezzenek, hogy szeptemberben elkezdődhessen a tanítás. A kiadások háromezer euró fölé rúgtak, a támogatások ezt mind fedezték. Az iskola ezer eurót tudott félretenni az újításra, egy magánszemély ötszáznegyven eurót adott. Volt, aki csak tíz eurót tudott rászánni, de kiemelték, hogy minden adománynak örültek.
Hasonló volt a helyzet a munkálatok terén is. Néhányan csak egy-egy napot tudtak fizikai munkával tölteni, többen heteket dolgoztak az iskolán, önzetlenül.
A hálaadó istentiszteleten a hívek a magvető példázatát hallhatták. Az iskola tanulói, akik egyébként minden eseményre készülnek valamilyen produkcióval, most háladalokat énekeltek. Az istentisztelet után mindenkit szeretettel vártak egy kisebb fogadásra az új osztályteremben. A helyiség zsúfolásig megtelt diákokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal és pedagógusokkal. Friss kávét, szendvicseket, süteményeket, üdítőt kínáltak.
Tekintse meg Képgalériánkat ITT<<<.

Szabó Mária, Felvidék.ma