Lévai szlovák óvoda

Lévai szlovák óvodaA Régi gyermekjátékok (1930 – 1980) címmel a Reviczky Társulás székházában nyílt kiállításnak sok kis látogatója volt szeptember 24 és október 2-a között. A kiállítás kurátora Duba Ernőné.

Rögtön a kiállítás  megnyitójára érkezett a zselízi Cimbora óvoda 20 fős csapata Csókás Gabriella vezetésével, akik aranyos műsorral is kedveskedtek a jelenlevőknek.  A rendezvényen készült fényképek ITT>>> tekinthetők meg.
A lévai Eszterlánc Óvoda ovisai és a Juhász Gyula Alapiskola alsó tagozatos tanulói is megtekintették szeptember 25-én az új kiállítást. Köszönet jár Duba Ernőnének, hogy volt olyan kedves, és eljött a lévai gyerekek közé is, akik Gizi nénit nagyon gyorsan megkedvelték, és egy szempillantás alatt birtokukba vették eleink játékait. Jó volt látni, ahogyan önfeledten játszottak, élvezték a mára már számukra talán kicsit furcsa játékokat.
Az első 4 képen az ovisok, a másik 4 a kisiskolások láthatóak:

Léva 1Léva 2Léva 3Léva 4Léva 5Léva 6Léva 7

A garamkovácsi (Kozárovce) óvodások és az alapiskola alsó tagozatos tanulói is megtekintették játékkiállításunkat a Reviczky Házban október elsején. Fél kettőre érkeztek mikrobusszal Lévára Daniela Együdová vezetésével, a közlekedés oktatási órájuk keretében. Megtekintették a kiállítást, majd fordított sorrendben hazamentek.  A Házban Papp Zsolt alelnök és Scheffer Frigyes elnökségi tag fogadta a népes gyermeksereget. Ismét köszönet jár Duba Ernőnének és Helena Valentovának, Garamszentgyörgy polgármester asszonyának, akik segítettek megmutatni az egyedi játékokat a gyermekeknek. A gyermekek spontán önfeledt játékáról szóljon pár kép:
Garamkovácsiak látogatásaGaramkovácsiak látogatása 1Garamkovácsiak látogatása 2Garamkovácsiak látogatása 3Garamkovácsiak látogatása 4Garamkovácsiak látogatása 5

Záráskor a lévai Kender utcai (Konopná) szlovák tanítású óvoda ovisai is megtekintették játékkiállítást a Reviczky Házban október 2-án. Fél tízre érkeztek majd ötven percet sétálva a Halastavak V. (Rybníky 5) lakótelepről hét óvónő vezetésével, csak hogy megnézhessék az egyedi tárlatot, melynek nagyon gyorsan híre ment a városban, de a szélesebb régióban is. A házban Scheffer Frigyes elnökségi tag fogadta a népes gyermeksereget, lencsevégre az éppen akkor dokumentáló Mészáros Lajos fotós kapta őket. Mivel korábban érkeztek a megbeszélt időpontnál, Duba Gizikével és Helena Valentovával, Garamszentgyörgy polgármester asszonyával – akik a kiállítás alatt minden érdeklődőnek szívesen megmutatták a játékokat – csak távozáskor válthattak néhány szót.  A gyermekek és pedagógusaik ezúttal is elégedetten tértek vissza óvodájukba. Kis ízelítőt ITT>>> tekinthetnek meg.

Lévai szlovák óvoda 1Lévai szlovák óvoda 2Lévai szlovák óvoda 3Lévai szlovák óvoda 5Lévai szlovák óvoda 6

Wirth Jenő, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48848″}