49048

A koszorúzási ünnepséggel kezdetét vette Szenczi Molnár Albert Napok ünnepségsorozat, amely már 45. alkalommal zajlik Szencen.

Bevezetőként Nagy György mondott verset. Az ünnepi beszédet Bohony Beáta rétei lelkipásztor mondta, külön kiemelve Szenczi Molnár Albert munkásságának a mai napokra is fontos vonatkozását. Majd a környék társadalmi, önkormányzati, megyei, oktatási és politikai szervezeteinek képviselői koszorúzták meg a városháza előtti parkban álló szobrot. Képviseltette magát Magyarország pozsonyi nagykövetsége is. A szobor talapzatára az idén végre felkerült a háromnyelvű tájékoztató felirat.
Utána a kultúrházban Korpás Éva és a Ritka Magyar Folkband koncertje hangzott el – igazi autentikus erdélyi, mezőségi és felvidéki népzenét hallhattunk –, a vastaps nem maradt el. A koncert után pedig „Festépítés-Paintbuilding” címmel Szabó Krisztián műépítész kiállításának a megnyitója volt. Ezután a szervezők egy kis frissítővel kínálták meg a jelenlevőket.
A műsorvezető Korpás Árpád idegenvezető volt.
(A képek a megnyitóról kattintással nagyíthatók!)
49048a49048b49048c49048d

A rendezvénysorozatról Eseménynaptárunkban ITT>>> olvashatnak.
AG, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46250,48618″}