49242

Ipolybalogon folytatódott a 2014 külhoni magyar felsősök program őszi körútja. Október 13-án mintegy kétszázötven diák vett részt az Ipolyi Arnold Alapiskolában szervezett eseményen. Az Ipoly mente több mint egy tucat iskolája jelent meg az őszi körút ötödik felvidéki állomásán.
A Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága által támogatott és a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség társszervezésében megvalósult programon jelen volt Haraszti Attila, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetője, valamint Pathó Marianna területi referens is.
„A Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség keresett meg minket, hogy az Ipoly menti magyar tanintézményeket vendégül lássuk a program keretén belül. Ipolyvarbótól Zselízig mintegy kétszáz diák érkezett iskolánkba” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Molnár Barnabás igazgató. Mint megjegyezte, az ipolybalogi iskola a környék legjobban felszerelt tanintézménye, emellett a Nagykürtösi járás magyar közösségének egyik fontos központja. Az SZMPSZ Lévai Területi Választmányával közösen biztosították a program állomásának hátterét.
Összesen 17 iskola felsősei jelentek meg az előadáson. A Lévai járásból érkeztek Zselízről, Érsekkétyről, Nagyölvedről, Nagysallóról, Sáróról, Farnadról, Csatáról, Ipolyszakállosról, Léváról, Palástról és Ipolyságról. Továbbá a Nagykürtösi járás alábbi tanintézményei is jelen voltak: Ipolyvarbó, Csáb, Lukanénye, Ipolynyék, Ipolybalog.
A budapesti Csodák Palotája Ipolybalogra is elhozta a fizika csodáit bemutató „Utazó fizika show” –ját. Az intézmény két fiatal előadója mutatta be a természettudományi jelenségeket. „A mai nap bemutatója sokfajta kísérletet foglal magába. Foglalkozunk tűzzel, folyékony nitrogénnel. Látványos kísérletekkel próbáljuk bebizonyítani, hogy a fizika érdekes tud lenni” – nyilatkozta Kovács Domicián. Jófejű Anikó hozzátette: a gyerekek nagyon érdeklődőek, bekapcsolódtak a bemutatóba.
„Nagyon jók az ilyen különórák. Az értelmi sík mellett a diák látja a fizikai jelenséget is. Több bemutatott kísérletet nem is tudunk az osztályteremben bemutatni. Nagy élmény ez a gyerekeknek, mert nem csak hall a dolgokról, hanem látja is. S amit látunk, jobban megmarad az emlékezetünkben” – mesélte Horváth Katalin, az ipolyszakállosi iskola fizikatanára. Elmondta még, a szaktanárok részére is inspiráló volt az előadás, mivel több olyan kísérletet is láthattak, melyet könnyedén elvégezhetnek az iskolában. Kiemelte, videofelvételekkel próbálják a komolyabb kísérleteket prezentálni. Ezzel is érdekesebbé teszik az órát. Hangsúlyozta, részben a tanórát látványosabbá tevő bemutatók hiányának is köszönhető, hogy kevés diákot ragad meg a fizika. „Biztosan fel tudom használni a gyakorlatban a légnyomást bemutató kísérletet. Ezt én is el tudom készíteni a diákjaim számára” – mondta végezetül a tanárnő.
A diákok nagy örömmel kapcsolódtak be az egyes bemutatókba. Érdeklődéssel figyelték a szakelőadók varázslásait, válaszoltak a feltett kérdésekre. Az előadást követően élményekkel telve, új ismereteket szerezve térhettek haza az Ipoly menti fiatalok.
Az őszi körút következő felvidéki állomása Tornalja volt. Délután a Kazinczy Ferenc Alapiskolában folytatódott a fizikabemutató.
További képek az ipolybalogi állomásról megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”48815,48701,44394,49005″}