49329

A Losonci Anziksz, a Phoenix Lutetia Polgári Társulás és a Csemadok Losonci Alapszervezete másodízben rendezte meg a Losonc szeretlek című műveltségi vetélkedőt, amely a szervezők örömére kinőtte a Magyar Kulturális Központot, így azt a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán-termébe rendezték meg. A vetélkedő felkeltette a városban tartózkodó Szarvasi Óvónőképző Főiskola diákjainak és tanárainak érdeklődését is, így ők is részt vettek a rendezvényen.

A vetélkedő első fordulójának győztes csapata (a Kármán Színház) a Kármán József Alapiskola és Óvodát hívta ki ellenfeléül, akik elfogadták azt. A Kármán Színház csapatát Erdélyi Attila, még az iskola csapatát Csúsz Péter, az iskola igazgatója vezette.
A korántsem egyszerű kérdéseket a nevezett szervezetek „beavatott” tagjai készítették elő, s természetesen a játék kezdetéig az ő titkuk maradt. A kérdéscsoportok Losonc és részben Nógrád múltjára és jelenére összpontosultak, némelyek testre szabottan próbára téve a csapatok önismeretét is (színház, iskola). Nem hiányoztak a Csemadok (hely)történetét és az évfordulókat felelevenítő kérdéscsokrok sem. Néhány kép(részlet) erejéig a város történelmi központjának épületei, azok részletei is megelevenedtek. Az egyes kérdéskörök között ismert slágerek részletei hangzottak el, melyek felismeréséért szintén pontok jártak.
A közel másfél órás játékos versengésben végül is a Kármán József Alapiskola és Óvoda csapata szerezte meg a győzelmet. Jutalmuk egy gazdag ajándékkosár és oklevél volt. Emléklapot kaptak a most vesztes csapat tagjai is. A győztes csapat a következő versenyre losonci Serly Női Kamarakórust hívta ki, akik azt elfogadták.
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.

Puntigán József, Felvidék.ma