49221

Somorján és Tejfalun a Csemadok szervezésében október 9-11 között több eseményt szenteltek az első világháború kitörése századik évfordulójának, megemlékeztek a háborúban elesett somorjai katonákról, leventékről, és az itt raboskodó orosz és olasz hadifoglyokról.
Az első világháború idején,1914-1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia területén az egyik legnagyobb hadifogoly-tábor működött Somorján, a mai szóhasználat szerint a „kaszárnya” területén. Több tízezer olasz és orosz hadifogoly élt a táborban, és itt vezették azoknak a foglyoknak a nyilvántartását is, akiket rabmunkára adtak ki a fogság idején. Horváth Lajos nyugalmazott pedagógus, helytörténész a Pozsonyi Katonai Levéltárban és másutt fellelhető adatok alapján egy alapos tanulmányt készített e témáról. Összefoglalóját hamarosan könyv formájában is kézbe vehetik az érdeklődők, mert a tervek szerint a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri kutatásokat tartalmazó könyvekkel egyidőben megjelenik a somorjai kiadvány is. A somorjai dolgozat immár nyomdakész, Horváth Lajos szerző fényképekkel illusztrálva, nagy érdeklődés mellett tartott ismeretterjesztő előadást a kutatásainak eredményeiről október 9-én este.
Somorján a temetőben az olasz és orosz hadifoglyok nyugvóhelyét egy-egy síremlék jelöli. A Csemadok, a város vezetői és a Corvin Mátyás Alapiskola tanárai október 10-én megkoszorúzták mindkét emlékművet. A megemlékezés résztvevői egy katonadallal („Ha kimegyek a doberdói harctérre…” kezdetűvel) idézték meg a háború áldozatainak emlékét és a Miatyánk elimádkozásával kértek örök nyugodalmat nekik. Ezután a Nagyboldogasszony templomban Myjavec Pál plébános az esti szentmisét a világháborúban elesett somorjai katonákért ajánlotta fel. A templom oltára előtt két oldalt tábla őrzi a háborúban elesett katonák, többségükben fiatal leventék nevét. Az emléktáblához Bárdos Gábor polgármester, Nagy Péter, a Csemadok elnöke és Varjú Péter, a Corvin Mátyás Alapiskola tanára egy koszorút helyezett el, majd Ozogány Ernő tudománytörténész emlékezett vissza a háború somorjai és tejfalui áldozataira és figyelmeztetett minden fegyveres konfliktus, a napjainkban fenyegető háborús veszély értelmetlenségére.
Október 10-én délelőtt a somorjai Madách Imre Gimnázium és a Corvin Mátyás Alapiskola tanulóinak Kovács László nyugalmazott igazgató, történelemtanár tartott előadást a száz évvel ezelőtti eseményekről.
Október 11-én Tejfalun, a temetőben gyűltek össze mindazok, akik az első világégés tejfalusi áldozataira emlékeztek. A halottasház falán emléktábla őrzi az első és második világháborúban elesett tejfalusiak nevét. Nagy József, az önkormányzat tejfalusi bizottságának elnöke tartott emlékbeszédet, majd a helyi Csemadok és a város vezetői megkoszorúzták a márványtáblát.
Október 12-én vasárnap 10.30-kor a somorjai evangélikus templomban az istentisztelet keretében rótták le kegyeletüket a város lakosai. Ifjabb Bándy György történelemtanár felidézte a hősi halált halt evangélikus hívek emlékét, majd Bárdos Gábor polgármester, Pogány Tibor alpolgármester és Nagy Péter, a Csemadok elnöke koszorút helyezett el a templom falán lévő emléktáblához.
A városban a református templomban is van a háború hőseit emlékét őrző tábla, itt a megemlékezésre egy későbbi időpontban, a református gyülekezet szervezésében kerül sor.
További képek a képgalériában tekinthetők meg ITT>>>

Pogány Erzsébet, Felvidék.ma 
kép: Pirk Ilona és Varjú Péter
{iarelatednews articleid=”49097,47725,47601,47578,46960,46951″}