49219

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közoktatási Tanácsának a szervezésében Nagybörzsönyben került sor a felvidéki református iskolák V. Országos Református Pedagógustalálkozójára.

Az évi rendszerességgel megtartott Országos Református Pedagógustalálkozót idén október 3-4-e között tartották. A találkozó témái a teológia és a pszichológia témakörük voltak. Az áhítatot Fazekas László püspök mondta.
A találkozót, megerősítve a nyelvi identitás fontosságát A bábeli zűrzavar és egyetértés címmel Géresi Róbert püspökhelyettes nyitotta meg. Általánosan elfogadott nézet, hogy a zűrzavar rossz, az egyetértés pedig jó. A valóság azonban az, hogy az egyetértés is lehet rossz és a zűrzavarból is támadhat jó. Bábel tornyának története alapján vetődött fel ez a megállapítás és a jelenre levetítve sok érdekes kérdés, megállapítás került a felszínre. Bábel létrehozta a nemzeteket, nyelveket és rossz ez? Pünkösd után számít-e még milyen kultúrához tartozunk?
Kassai Gyula lévai lelkipásztor a jövő egyházáról, az egyház jövőjéről tartott előadást. A Szentírás programot adott az egyház számára, hogy mit kell tennie. Az egyháznak van és kell is, hogy legyen jövőképe. Ahogy volt a zsidó népnek is, s a pusztai vándorlást választva megkapta az Ígéret földjét vagy az újszövetség népének mikor Keresztelő János beszélt az eljövendő időről, a Messiásról. Ehhez szükség van hiteles vezetőkre és nemcsak az egyház élén, hanem a családokban, az iskolákban is. Gyülekezetcentrikus egyházra és egyháztudatos gyülekezetekre van szükség.
A pénteki nap utolsó előadásában visszarepültünk a 16. századi Genfbe, Kálvin szigorú vezetése alá. Buza Zsolt rozsnyói lelkipásztor prezentációjában szembeállította az akkori kálvini tanítást, társadalomfelfogást a maival.
Este egy dinamikus és hatékony egyházvezetőségi – igazgatói – fenntartói értekezletre került sor. Lehetőség nyílt a vélemények, javaslatok megbeszélésére az új oktatási törvény tükrében.
Másnap A názáreti Jézus Betlehemben címmel Ficzere Tamás nyitrai lelkipásztor mutatott egy kis ízelítőt a mai újszövetségi kutatási eredményekből és Jézus születésének történetét járta be az evangéliumok ütköztetésével. Betlehembe született-e Jézus? Volt-e népszámlálás és csillagjelenség? A héber szűz szó mennyi jelentést hordoz? Rengeteg érdekesség hangzott el, de a konklúzió nekünk keresztényeknek az, hogy Jézus a Megváltó, és azért jött erre a világra, hogy megváltsa a kárhozatra ítélt embert.
A sok teológiai téma után új színt, egy kis pszichológiát hozott nekünk Strédl Terézia.
A komoly és mély gyermek- és kamaszkori problémák okaira rávilágító előadás során a pszichológusnő humorral fűszerezve osztotta meg velünk sokéves tapasztalatait, hangsúlyozva a pedagógusi önvizsgálat és önismeret állandó szükségességét. Megnyugtató az a tudat, hogy a sokszor végeláthatatlan hosszúságúnak tűnő kamaszkor feszültségeire és a pedagógusok részéről elhangzó kérdésekre a szakember nagyon jól alkalmazható megoldásokat és feloldásokat javasolt.
Érdekes, meglepő és sok új ismeretet hozó volt az immár ötödik alkalommal megszervezett református pedagógustalálkozó.

Édes Enikő közoktatási tanácsos, Reformata nyomán /Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45477″}