49040

Pósa Lajos költő, szerkesztő emlékét Kárpát-medence szerte őrzik, s ehhez az Arc Sacra rendezvénysorozat keretében Jászberény is kapcsolódott.

Pósa Lajos az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtője a felvidéki Nemesradnótról, mely az egykori Gömör vármegye területén található, származik. A költő a nemesi Pósa család sarja. A nagy Pósa család képviseletében szeptember 26-án, a Szent István Házban rendezett emlékműsoron köszöntették a költő szülőfalujából, Nemesradnótról Pósa Dénest, édesanyját Pósa Évát, húgát Czeglédyné Pósa Évát párjával Czeglédy Zoltánnal és fiaikkal Botonddal és Leventével, akik Pósa-verseket szavaltak.
Pósa Dénessel szeptember 22-én, a Városi Könyvtárban nyílt Pósa Lajos emlékkiállításon már találkozhattak a jászberényiek, hiszen az ő magángyűjteményéből való az a 100 kiadvány, melyet a tárlaton megtekinthetnek 2014. október 4-ig. Idén ugyanis 100 esztendeje, hogy Pósa Lajos költő letette a tollat. Halálának centenáriumán az ő emléke előtt tisztelgünk ezen alkalmon is.
A Jászkürt elektronikus hírportálon Farkas Ferenc így ír a kiállítás megnyitójáról:
„A bejárat mellett az író és költő számos műve sorakozott, és itt mód nyílt arra is, hogy a jeles alkotó egy-egy művét megvásároljuk. De a kamarateremben is számos kiállítóvitrinben sorakoztak szép számban művek, amelyek között láthattunk levelet a jeles személyiség kézírásával, de szórólapra emlékeztető műveket is. Pósa Lajos alkotásai mellett megjelentek felesége írásai is, s így bepillanthattunk a család szellemiségébe is. Rácsodálkozhattunk a régi nyomtatványok jellemzőire, a nyomtatás néhány ódon vonására, hiszen évszázadnyi kort értek meg, és a régiség jegyeit hordozzák magukon, hogy tartalmuk ezzel is gazdagodhasson.
A KÉSZ helyi szervezete gondoskodott arról, hogy mindez elérhető legyen számunkra, és bepillantást nyerhessünk egy korábbi világ rejtelmeibe. Ugyanakkor az ARS SACRA keretében került sor arra, hogy betekintsünk ebbe az egyre távolodó világba. Városunk számos jelentős személyisége megjelent a rendezvényen. Nagy András, Birinyi János, a Suba házaspár, Szabó Jánosné, Molnár Györgyné, és volt külföldi vendégünk is: Pósa Dénes a jeles família leszármazottja, valamint Homoly Erzsébet szerkesztő személyében.
Szabó Jánosné megnyitójában hangsúlyozta, hogy a KÉSZ és a Jászok Egyesülete négy éve vesz részt az ARS SACRA munkájában, és a mostani műsor is ezt a törekvést erősíti meg. Kiemelte továbbá, hogy az ünnepelt szerző elsősorban a gyermekeknek és az ifjúságnak írt, és ennek a korosztálynak a lelkiségét igyekezett a szó jó értelmében befolyásolni.
Óvodások keltették életre legnemesebb törekvéseit romlatlan egyszerűségükkel, természetességükkel. A mozgás, a beszéd és az ének közel hozta hozzánk, életre keltette a gyermekközeli költészet művelőjét. Egyik műve jól érzékeltette látásmódját.
„Magyar vagyok, magyarnak születtem,/ Magyar nótát dalolt a dajka fölöttem, / Magyarul tanított imádkozni anyám, / És szeretni téged gyönyörű szép hazám.”
Nagy taps fogadta az óvodások Kunné Darók Anikó betanította műsorát. Az óvónő maga is részese volt a kedves műsornak, amely után az apróságok ajándékokat kaptak.
Dr. Novák István plébános, a katolikus oktatási intézmények főigazgatója elmondta, hogy Pósa Lajos vidám, humorérzékkel megáldott személyiség volt, s így lehetett a századforduló egyik nagy egyénisége. Pósa Lajos szemlélete igényli az oktatás neveléssé változtatását. Elkerülhetetlen, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelő módon élhessenek, tevékenykedhessenek, és életüket a derű és az oldottság jellemezze. Fontos, hogy a játékosság kísérő jelensége legyen gyermekeink életének.
Szabó Jánosné sajnálattal állapította meg, hogy a ma embere keveset tud Pósa Lajos munkásságáról. Dr. Suba György megemlítette, hogy a jeles költőről ő még egykor tanult az iskolában. A jól sikerült megnyitó után harapnivaló várta a rendezvény vendégeit, és ez további eszmecserére késztette a megjelenteket” – tette közzé a berenycafe.hu.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének jászberényi csoportja szeptember 26-ára a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetével közösen tervezte meg az emlékműsort. Utóbbi szervezet elnöke, Homoly Erzsébet Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár címmel szerkesztett könyvét mutatta be vetített képes előadásában.
Homoly Erzsébet főállásban a Szövetség a Közös Célokért által működtetett Felvidék.ma internetes hírportál főszerkesztőjeként dolgozik. Pósa Lajossal a szervezetük megalakítását követően, 2002-ben kezdett el foglalkozni. A Pósa Lajos emléktár első kiadása 2008-ban, a most bemutatásra kerülő könyv pedig 2010-ben jelent meg.
Pósa Dénessel, aki a szervezet alelnökeként is tevékenykedik folyamatos kutatásokat, adatgyűjtéseket végeznek, így újabbnál újabb érdekességek kerülnek elő, melyek egy harmadik kiadásban akár helyet is kaphatnak. Pósa Lajos Jászberényhez kötődő kapcsolatára is fény derült, hiszen előkerült Lukácsi László cikke, mely bizonyítja, hogy Egri György jászi meseírót Pósa Lajos fedezte fel.
A gömöriekkel a jászberényiek a Palóc Társaság által Ipolyságon szervezett Sajó Sándor magyarságverseket mondó versenyen ismerkedtek meg, ahol Czeglédy Botond ízes palóc szavalatával varázsolt el a jászokat. Tavaly a Sajó Sándor megemlékezésen is szavalt, ahogyan a mostani emlékműsorban is vastapssal jutalmazták.
Az emlékest elején a résztvevőket dr. Suba Gyula, a KÉSZ elnöke köszöntötte, bevezetőt mondott Szabóné Mária, a KÉSZ alelnöke. Nagy András, a civil kapcsolatokért felelő városi képviselő (FIDESZ) is üdvözölte a vendégeket.
A jász és palóc civil kapcsolatok erősítésére szolgált az Ipolybalogról érkezett Bukréta Női Népdalkör is, mely a Csemadok mellett működik Lőrincz Aranka Sarolta vezetésével. Pósa Lajos egyházi énekeit adták elő: Hajlékodba, templomodba, Óh, mindenütt jelen való és a Mennyben lakó én Istenem című dicséretekkel tettek szolgálatot.
Meglepetést is hoztak, s ráadásnak betanultak a Magyar vagyok című Pósa verset, melyet Ipolyszakálláson a búcsún hallottak énekelni.
Homoly Erzsébet előadásában szólt a költő szülőfalujáról és családjáról; felelevenítette a költő életének főbb állomásait és munkásságát, a Pósa Asztalt, a barátokat, Az Én Ujságom képes gyermeklapot; s végül számba vették emlékjeleket, szobrokat, és a költő hagyatékát.
Elhangzott Pósa Lajos Ha költő vagy című verse Urbán Richárd, a Dal a népről című vers Jancsó Eszter és A határon c. vers Balla Edina jászberényi diákok előadásában. A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola ötödikes tanulója, Czeglédy Levente a Hull a tulipán, bátyja, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium diákja, Czeglédy Botond A világfájdalmas poétához című verset szavalta el.
A rendezvény jó hangulatban, ajándékozással és szeretetvendégséggel ért véget.

Felvidék.ma
Képgalériánk ITT>>> tekinthető meg. {iarelatednews articleid=”47236,47183,47022,45164,45086,33373″}